Pesti Srácok

Kunhalmi Ágnes szerint Ujhelyi már meg is bánta, hogy kilépett az MSZP-ből

Kunhalmi Ágnes szerint Ujhelyi már meg is bánta, hogy kilépett az MSZP-ből

Ellenzéki kerekasztalt sürget Kunhalmi Ágnes – írja az atv.hu. Kunhalmi szerint a kormánynak nem érdeke a feszültség csökkentése a közoktatásban, így a pedagógusok kifizetése sem, mert szerinte a polgári engedetlenséget megtorolva most megszabadulnak a nem-fideszes tanároktól.

Az MSZP társelnöke kérdésre válaszolva a DK belügyének nevezte a Dobrev Klára vezetésével megalakult árnyékkormányt, de hozzátette: az árnyékkormánnyal a DK nem egy olyan ajánlatot tett, ami az egész ellenzéknek szólna. Kunhalmi Ágnest kérdezték Ujhelyi István MSZP-ből történő távozásáról is. Az MSZP társelnöke szerint, akik Ujhelyit támogatták az MSZP „megszüntetésére” irányuló törekvéseit, azok se távoztak vele együtt a szocialista pártból. Ujhelyi István Kunhalmi szerint „vagdalkozik”, és a társelnök úgy látja: az EP-képviselő megbánta, hogy távozott a pártból. Arra a kérdésre, hogy ha Ujhelyi vissza szeretne térni az MSZP-be, akkor visszafogadnák-e, Kunhalmi Ágnes igennel válaszolt.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.