Pesti Srácok

Mától négy napon keresztül, megállás nélkül járja a világot Szijjártó Péter

Mától négy napon keresztül, megállás nélkül járja a világot Szijjártó Péter

Mozgalmas hétnek néz elébe a külgazdasági és külügyminiszter, hiszen ma Luxemburgba utazik az EU energiaminisztereinek találkozójára, onnan Washingtonba az Atomenergia-csúcstalálkozóra, majd Buenos Airesbe az EU–Latin-Amerika külügyminiszteri értekezletre, végül New Yorkba utazik az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére.

Szijjártó Péter a közösségi oldalán számolt be róla, hogy ma elutazik és csak szombaton tér vissza Magyarországra, ezalatt az idő alatt pedig összesen 41 órát fog utazni, ami 31 ezer kilométernél is többet jelent, és többször is a repülőgépen fognak éjszakázni. Viccesen megjegyzi ugyanakkor, hogy emiatt legalább nem kell a szállással bíbelődniük. Mint írja:

A részletekről pedig folyamatosan beszámol majd a közösségi oldalán.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.