Pesti Srácok

Négynapos ülést tart a héten a parlament

Négynapos ülést tart a héten a parlament

Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn a vagyonnyilatkozatokkal és a veszélyhelyzettel kapcsolatos törvényjavaslatokat fogadhat el.

Az ülés 13 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, szót kap Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló is. A napirend elfogadása után először lefolytatják két törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító javaslatainak vitáit, majd szavaznak is a két előterjesztésről. Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításával – az Európai Bizottsággal egyeztetve a szabályokat – visszaállítják a korábbi vagyonnyilatkozati rendszert az országgyűlési képviselőknek.

A védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló törvénynek a veszélyhelyzet meghosszabbításával összefüggő módosítása alapján november 1-jétől a kormány a veszélyhelyzet harminc napon túli meghosszabbítását alkalmanként legfeljebb 180 napra kérheti az Országgyűléstől. A képviselők döntenek Hadházy Ákos (független), Csárdi Antal (LMP) és Novák Előd (Mi Hazánk) mentelmi jogáról. A határozathozatalokat követően két és fél órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el. A képviselők további hét előterjesztés bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatai is megvitatják, egyebek mellett a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról szóló javaslatot, vagy a központi költségvetés címrendjének az Integritás Hatósággal összefüggő módosítását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."