Pesti Srácok

Olyan romokban van a magyar oktatás, hogy a világ legjobb egyetemei közé került a Semmelweis Egyetem

null

Bár a haladóktól tudhatjuk, hogy a magyar kormánynak nem fontos az oktatásügy és a magyar oktatás konkrétan romokban hever, a szakma úgy látszik, nem tud róla. Olyan eredményt ért el ugyanis egy magyar felsőoktatási intézmény, amire még korábban soha nem volt példa: a Times Higher Education a világ 250 legjobb szakegyeteme közé sorolta a Semmelweis Egyetemet.

A rangsor készítői öt terület mutatói alapján az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció alapján értékelik az intézményeket. A Semmelweis 2019-ben még a 491. helyre sorolták, majd 2020-ban a 457., 2021-ben pedig a 426. helyre lépett elő. 2022-ben már a 277., idén pedig a 236. helyre lépett elő – derül ki a Telex cikkéből. Az összesített rangsor élén az Oxford, a Harvard, valamint harmadik helyen, holtversenyben a Stanford és a Cambridge Egyetemek szerepelnek.

A THE listájára idén összesen 11 hazai egyetem került fel. Az első ezerben lévő magyar egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 601–800., a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint az Óbudai Egyetem a 1001–1200. helyen szerepel a rangsorban. Az Európai Unió tagállamaiban működő egyetemek rangsorában a Semmelweis a 64. helyen áll, jellemzően német, francia és belga egyetemek előzik meg.

Vezető kép: Semmelweis Egyetem

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.