Pesti Srácok

Potápi: a politikai szervezettség teheti sikeressé a magyar közösségeket

Potápi: a politikai szervezettség teheti sikeressé a magyar közösségeket

A politikai szervezettség teheti sikeressé a külhoni magyar közösségeket, ennek egyik legjobb példája a horvátországi magyarság – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szombaton, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) országos szervezetének évi közgyűlésén, Kopácson.

A politikus kiemelte: ahol jó a politikai szervezettség, és "a magyarok meg tudják magukat mutatni a törvényhozáson belül is, ott igenis a többségi nemzet és politika is odafigyel rájuk, és különböző érdekek miatt, de együtt dolgoznak, és jól tudnak együtt dolgozni". Mint mondta, ilyen példa Horvátország is, és ezzel követendő példa a többi nemzetrész számára.

– húzta alá. Potápi Árpád János gratulált a HMDK-nak alapítása harmincadik évfordulója alkalmából, és a horvátországi magyarság legfontosabb érdekképviseleti és politikai szerveződésének nevezte a pártot. Mint mondta, a HMDK az utóbbi években számos eredményt tudott felmutatni, és az utóbbi években Magyarország is jelentős mértékben tudta támogatni a horvátországi magyar közösséget.

PestiSracok facebook image

– magyarázta a nemzetpolitikai államtitkár. Mint mondta, ezeknek a sikereknek az elérésében jelentős szerepet játszik a HMDK, és elnöke, Jankovics Róbert, aki parlamenti képviselőként "bírja a horvátországi magyarok kizárólagos és egyöntetű támogatását". Potápi Árpád János arról is beszélt, hogy Magyarország az erőforrásaival az utóbbi években hatalmas eredményeket ért el a magyar közösségek megerősítésében, és a horvátországi magyarság szervezettségben és elhivatottságban is a nemzetrészek élvonalában van. A magyar kormány egyik legnagyobb sikerének nevezte, hogy programjaival, és különösen az oktatás és a gazdaság területén hozott intézkedéseivel megtartóvá tette a szülőföldet. Pélmonostoron például az idei év áprilisában letették a HMDK intézkedési terve alapján megvalósuló Magyar Kulturális Központ, Könyvtár és Óvoda alapkövét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.