Pesti Srácok

Szijjártó: mára az EU-nak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a Nyugat-Balkánnak ránk (Videó)

Míg korábban a Nyugat-Balkán európai uniós csatlakozási folyamatának egy helyben toporgása csupán elvesztegetett lehetőségnek számított, az ukrajnai háborúval ez már egyenesen biztonsági kockázatot jelent – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a montenegrói Budvában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 2BS (To Be Secure) éves biztonságpolitikai fórumon hangsúlyozta, hogy Magyarország a gyengülő EU megerősítésében érdekelt, amelyhez azonban a térség integrációjára lenne szükség. Aláhúzta: a folyamat felgyorsításának elmaradása korábban csupán elvesztegetett lehetőség volt, de a jelenlegi helyzetben ez már kifejezetten biztonsági kockázatot jelent Európa számára.

– vélekedett. Hozzátette, hogy számos kollégája a külső szereplők régióbeli befolyásának erősödésétől tart.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést. Moderátori kérdésre válaszolva Szijjártó Péter leszögezte, hogy a különböző okokból befagyasztott EU-forrásokra Magyarország nem "humanitárius adományként" vagy "nyugat-európai barátaink nagylelkűségeként" tekint, hiszen ez a pénz az európai, köztük a magyar emberek teljesítményéből áll össze, így "részben a miénk". Közölte: "alapvetően zsarolásról" van szó, "tisztán politikai okokból" tartják vissza a forrásokat, aminek az az oka, hogy Magyarország annak ellenére is sikeres, hogy fontos kérdésekben szembe megy a fősodorral. Márpedig – mint kiemelte – az elmúlt tizenkét év rendkívüli sikerei nem jöhettek volna létre, ha igazak lennének a vádak és az országban rendszerszintű korrupció uralkodna. Az elmúlt évek vitáiról azt mondta, hogy minden kérdésben a magyar kormánynak volt igaza, még ha ezt nem is ismerik el utólag. Erre példaként hozta fel a migrációs válságot, amelynek során hevesen támadták Magyarországot a kerítésépítés, a kötelező elosztási kvóták elutasítása miatt, mostanra azonban minden tagállam hasonlóan cselekszik.

A miniszter egy másik kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a szankciók hatálya nem terjed ki a nukleáris együttműködésre, márpedig a paksi bővítés, amelyről még 2014-ben született megállapodás, az energiabiztonság erősítésével jár, függetlenebbé teszi az országot a nemzetközi energiapiacok teljesen észszerűtlen mozgásaitól. Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarország többször világossá tette az álláspontját, miszerint kiáll Ukrajna szuverenitása és területi egysége mellett, az ország a valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, és már másfélmillió embert fogadott a szomszédos országból.

Forrás/Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.