Pesti Srácok

Szijjártó: Ukrajnában akkor lesz béke, ha beszélnek egymással a szemben álló felek (Videó)

Szijjártó Péter élőben jelentkezett be közösségi oldalán New Yorkból. A külgazdasági és külügyminiszter az Európát fenyegető biztonsági kockázatokról, és az azokra adható válaszokról beszélt videobejegyzésében.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezve arról számolt be, hogy az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után Trump nevéhez fűzödik az első eredményes kezdeményezés, amely valóban közelebb vitt a közel-keleti békéhez. Szavai szerint az úgynevezett Ábrahám-megállapodások tető alá hozása során az volt a kulcs, hogy az amerikai kormány el tudta érni, hogy olyan országok építették újra a kommunikációs csatornáikat, amelyek hosszú évtizedekig nem tárgyaltak egymással, mivel háborúban vagy legalábbis nagyon súlyos konfliktusban álltak.

– mondta. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az ENSZ létrehozásának célja az volt, hogy elősegítse a békét világszinten, így ezt kell napjainkban is szem előtt tartania a világszervezetnek.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy Európa ma a második világháborút követő időszak legsúlyosabb biztonsági válságával néz szembe.

– fogalmazott. Közölte: ezért is nagyon fontos, hogy sikerüljön előrelépést elérni a Közel-Kelet biztonsága terén, a térség instabilitása ugyanis azonnali hatással van Európa biztonságára is, például a terrorfenyegetés és az illegális migrációs hullámok révén.

– mondta. Szijjártó Péter ennek kapcsán érintette a globális élelmezési krízis kérdését is, amely jelentős részben az ukrajnai fegyveres konfliktus következménye, mivel a megszakadt ukrán és orosz gabonaszállítások nyomán a világ számos pontján élelmiszerellátási válság alakult ki.

– figyelmeztetett. Hozzátette: ezért is fontos lépés, hogy nemrég átadták Fényeslitkénél, a magyar–ukrán határon azt a vasúti átrakodóterminált, amelynek kapacitása a kétszerese az eddigi legnagyobb ilyen létesítménynek Európában. Itt így óránként 800 tonna gabonát tudnak átrakni, amely folytathatja útját az észak-adriai kikötőkbe, onnan pedig a világpiacra.

Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.