Pesti Srácok

Zelenszkij: mindent megteszünk a győzelmünk felgyorsításáért

Zelenszkij: mindent megteszünk a győzelmünk felgyorsításáért

Volodimir Zelenszkij elnök pénteken videoüzenetben köszöntötte fel Ukrajna védőit nemzeti ünnepük alkalmából, és kijelentette, hogy Ukrajna biztosan győzni fog, mert tudja, miért és mit képvisel ebben a háborúban. Ukrajnában október 14-én ünneplik Ukrajna védőinek a napját, ez egyben az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalapításának évfordulója, emellett még ortodox egyházi ünnep – Szűz Mária oltalmának ünnepe –, valamint a kozákság ünnepnapja is, és munkaszüneti nap.

– hangoztatta az államfő.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Zelenszkij köszönetet mondott minden ukránnak.

– sorolta. Az államfő hangsúlyozta: Ukrajna mindent megtesz azért, hogy a fogságba esett ukrán katonákat kiszabadítsa. Megígérte, hogy "senki sem marad fogságban". Zelenszkij szerint a jövő konkrét emberektől függ, azoktól, "akik jelenleg a lövészárkokban és a harcálláspontokon vannak, és mellettük milliók állnak, velük van egész Ukrajna a lövészárkokban".

– zárta beszédét Zelenszkij. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon közzétett ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy az ukránok 2022 telén kiálltak egy hatalmas csapást, eltemették az orosz hadsereg legyőzhetetlenségének mítoszát, most pedig visszaszerzik mindazt, ami az övék, és semmi sem állítja meg őket. Hozzátette: 2022 tele "már a világtörténelem része".

– fogalmazott a főparancsnok.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki hivatal sajtóosztálya

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.