Pesti Srácok

A Meloni-kormány szigorította a gyülekezési törvényt

null

Az ellenzéki pártok szerint a szabadságjogokat korlátozza a Giorgia Meloni vezette kormány, amely legelső intézkedései között szigorította a nyilvános gyülekezésre vonatkozó előírásokat a kedden hatályba lépett törvénnyel.

A büntető törvénykönyv egyik cikkelyének módosításával háromtól hat évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók az elkövetők az engedély nélkül rendezett terület- vagy épületfoglalások miatt, amelyeken több mint ötven ember gyűlik össze. A Matteo Piantedosi belügyminiszter nevével fémjelzett jogszabály aktualitását a Modena külvárosában rendezett rave party adta, amely egybeesett a rendelkezés hatályba lépésével. A törvény értelmében a rendfenntartó erők engedély nélkülinek nyilvánították a hangárban tartott eseményt: több mint ezerháromszáz embert és több mint háromszáz gépjárművet azonosítottak, 150 euró (60,9 millió forint) értékben foglaltak le technikai berendezéseket, és a találkozó tizennégy szervezője ellen indítottak eljárást. A szigorítás azokra az eseményekre vonatkozik, amelyeket a rendfenntartó erők veszélyesnek nyilvánítanak a résztvevők testi épsége vagy a közrend szempontjából. A szervezőkre ezertől tízezer euróig terjedő bírságot is kiszabhatnak.

Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára trójai falónak nevezte a szerinte a gyülekezési szabadságot korlátozó jogszabályt, amelyet a jobboldali kormány a szakszervezeti megmozdulásokkal, valamint a diáktüntetésekkel szemben is ki fog használni. Olaszországban gyakorinak számít az oktatási intézmények, nemcsak az egyetemek, hanem a gimnáziumok engedély nélküli elfoglalása a tanulók részéről, amit mostanáig a hatóságok az esetek többségében eltűrtek. Az utóbbiak íratlan engedélyezése azonban a törvénymódosítással megszűnik.

PestiSracok facebook image

– jegyezte be közösségi oldalára Matteo Salvini, a Liga vezetője, volt belügyminiszter. Azt üzente Enrico Lettának, hogy a jelenlegi kormány "nem halad visszafele, a törvényeket tiszteletben kell tartani".

A jobboldali kormány egyik első intézkedésével az utóbbi hónapokban történtekre kívánt reagálni, nyáron ugyanis több tömeges rave partyt rendeztek Európa számos országából érkezett résztvevőkkel. Augusztus közepén csaknem tízezren gyűltek össze a Rómától nem messzi Viterbóban rendezett ötnapos találkozóra, amelynek során tucatnyi fiatalt szállítottak kórházba túlzott alkohol- és kábítószer-fogyasztás miatt, egy fiatal pedig életét veszítette. A résztvevők jelentős része tizennyolc év alatti volt. Az engedély nélkül elfoglalt területen háromszáz eurós kár keletkezett. Akkor a választási kampányt folytató jobboldali pártok intézkedéseket ígértek kormányra jutásuk esetén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.