Pesti Srácok

A tél beálltára ezerre emelkedhet a határvadászok létszáma

null

A tél beálltára akár az ezret is elérheti a határvadászok létszáma – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Bakondi György elmondta: a határvadászok első 5-600 emberből álló csoportja már a rendőrökkel közösen járőrözik, ahol megszerzik azokat a gyakorlati tapasztalatokat, hogy hatékony, hatásos és törvényes eljárásokat folytassanak a határon. Rajtuk kívül több száz új jelentkező kiképzése kezdődött meg. Hangsúlyozta: a határvadászok szolgálatba állásával fokozatosan megkezdődhet a honvédség erőinek kivonása a határőrizeti feladatokból, akik így a NATO-val közös gyakorlatokon vagy az ukrán határszakasz biztosításában tudnak részt venni.

Bakondi György bízik abban, hogy az új olasz kormány határozott lépései fékezni fogják az illegális bevándorlást, valamint szólt a decemberi EU-csúcsról is. Kiemelte: a háborúnak és az elhibázott szankciós politikának is súlyos következményei vannak a migrációval kapcsolatban is. Ezek közé sorolta, hogy számos afrikai országba nem jut el a korábban rendelkezésre álló ukrán és orosz búza, így százezrek, milliók indulhatnak útnak az éhínség elől menekülve. Másrészt az embercsempész bandák és a migránsok is könnyebben juthatnak fegyverhez, valamint a bevándorlók számának növekedése – a tavalyi év hasonló időszakához mért százezer körüli helyett számuk már meghaladta a 235 ezret – miatt a terroristák megjelenése is veszélyt jelent. Bakondi György a határzár erősítését fontosnak nevezve közölte: a tömeges illegális bevándorlást megállítani műszaki akadályrendszer nélkül nem lehet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.