Pesti Srácok

Az Action for Democracy megsértődött rajta, hogy leleplezték

Az Action for Democracy megsértődött rajta, hogy leleplezték

Az Action for Democracy nagyon zokon vette, hogy leleplezték a magyarországi választásokba való beavatkozását. Szerintük ugyanis az, hogy egy ország titkosszolgálata eljárást indít, amikor egy külföldi szervezet bele akar szólni az adott állam belügyeibe, "politikai támadás". Igen, politikai támadás egy "civil" szervezet ellen. Ne keressük benne a logikát, ahogy a tisztességes hozzáállást sem – mindenesetre sokat elárul függetlenségükről, hogy közleményükben máris diplomáciai válaszokkal fenyegetőznek.

A szervezet közleményében úgy fogalmaztak, hogy "az adóforintok elherdálása után" a Nemzeti Információs Központ vezetése ugyanazt állítja, amit az Action for Democracy: minden támogatásuk teljesen jogszerűen történt. Hozzátették: a tényekkel kapcsolatban nem érhette nagy meglepetés a közvéleményt, mivel a szervezet a tevékenységéről március óta konzekvensen beszámolt a nyilvánosságnak. Azt írták: büszkén vállalják, hogy a törvényes keretek maximális betartásával – sok más nemzetközi alapítványhoz és szervezethez, így például az EU-hoz hasonlóan – a demokrácia és a jogállamiság védelmét támogatták.

A szervezet alapítóinak és tanácsadó testületi tagjainak a jelentés által "baljósként" beállított kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét és "sugallt amerikai kormányzati bekötöttségét" a "politikai fantazmagória birodalmába" sorolták, hangsúlyozva, hogy támogatási döntéseik teljesen függetlenek mindennemű kormányzati és egyéb külső befolyástól. Mindezzel együtt elfogadhatatlannak nevezték, hogy a magyar kormány a titkosszolgálatokat politikai célra használja, kellemetlen helyzetbe hozva a szolgálatokat is, amit a jelentés "sok helyen igen erőltetett megállapításai is bizonyítanak". Rendkívül aggasztónak tartják, hogy a kormány szerintük a teljes államapparátust bevetette az Action for Democracy, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Datadat elleni lejárató kampányban, és "nyíltan politikai célokra használja a titkosszolgálatokat, a rendőrséget, illetve az adóhivatalt". Jelezték: az Action for Democracy megteszi a szükséges diplomáciai és jogi lépéseket a folyamatos támadások "semlegesítése" érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.