Pesti Srácok

Botrány Olaszországban – Soros súlyos pénzekkel avatkozott be a választásokba

null

Az olasz Akció (Azione) párt vezetője, Carlo Calenda szerint az Emma Bonino vezette Europa+ nevű párt másfélmillió eurót kapott Soros Györgytől a jobboldal elleni parlamenti választási kampányra – Calenda erről a választásokról szóló könyv kedden előzetesen közölt fejezeteiben nyilatkozott.

Calenda állítása szerint a szeptember 25-i parlamenti választások előtt az Emma Bonino vezette Europa+ baloldali párt nemcsak a Demokrata Párttal (PD) kötött szövetséget. Elmondása alapján megállapodott Soros György amerikai üzletemberrel is arról, hogy a baloldali pártok koalíciójában nem lesz helye a Calenda vezette Akciónak: a terv szerint a Demokrata Párt (PD), az Europa+, az Olasz Baloldal (SI) és a Zöldek alkottak közös frontot, amely szembehelyezkedett a Giorgia Meloni vezette jobbközép koalícióval.

– hangoztatta Carlo Calenda, akinek beszámolója szerint mindezt maga Benedetto Della Vedova, az Europa+ főtitkára mondta el neki. Calenda hozzátette, hogy Soros György feltételként szabta meg, hogy a baloldali pártok "antifasiszta" kampányt folytassanak, vagyis fasisztaként jelöljék meg a jobboldal politikusait. A finanszírozás feltétele volt szerinte az is, hogy Giorgia Melonival Enrico Letta PD-főtitkár személyét állítsák szembe, aki egész kampányát az Orbán Viktor-ellenességre építette. Carlo Calenda leszögezte: ezért mondott nemet a balközép pártokkal való szövetségre és indult önállóan a választáson az Akció.

PestiSracok facebook image

Az Akció elnöke Bruno Vespa közismert politikai újságíró legújabb könyvében nyilatkozott. A választásokról szóló A nagy vihar című kötet pénteken jelenik meg, de előzetesen egyes fejezetei már kedden nyilvánosságra kerültek.

Benedetto Della Vedova szintén a könyvben reagált. Hangsúlyozta, hogy az Europa+ egésze nem részesült finanszírozásban, de a párt "egyes jelöltjei" kaptak "közvetlen támogatást" Soros Györgytől a választási kampány költségeinek fedezésére.

– mondta Benedetto Dalla Vedova.

Az Europa+ három százalék alatt teljesített a választáson, így önerőből nem jutott be a parlamentbe. Koalícióban sem volt szerencsésebb, mivel jelöltjei, köztük Emma Bonino volt európai uniós biztos, egykori olasz külügyminiszter, valamint Benedetto Della Vedova a közös baloldali listákon sem tudott mandátumot szerezni az új parlamentben. A PD vezette balközép koalíció 18 ponttal maradt le a jobbközép koalíció mögött.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.