Pesti Srácok

Egységesen léptek fel a magyarországi önkormányzatok a szankciós politika megváltoztatásáért

null

Az elmúlt három évtizedet tekintve példátlan összefogást eredményezett a magyarországi önkormányzatoknál az Európai Bizottság elnökének címzett, az orosz-ukrán háborúval összefüggő uniós szankciós politika megváltoztatását, a felzárkózási és helyreállítási alap magyar polgárokat is megillető forrásainak elérését kérő levél – mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke Kaposváron kedden.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az általa másfél hónappal ezelőtt Ursula von der Leyenhez küldött nyilatkozathoz eddig a települések több mint 80 százaléka, 2551 önkormányzat csatlakozott.

– jelentette ki. Hangoztatta: a sok millió embert képviselő önkormányzatok úgy látják, hogy a "mostani baj okozói egyértelműen Brüsszelben laknak, dolgoznak, a mostani baj okozója egyértelműen az elhibázott brüsszeli szankciós politika". Szita Károly véleménye szerint mára világossá vált, hogy az energiaköltségek nagymértékű növekedésével járó szankciós politika tönkreteszi Európát, jelentősen megnehezíti az európai, így a magyar emberek életét is. Emlékeztetett: felhívta az Európai Bizottság elnökének figyelmét arra, hogy ha a szankciók közül nem kerülnek ki az energiára vonatkozó korlátozások, recesszióba döntik az országokat, beláthatatlan működési zavarokat okoz a települések működésében.

PestiSracok facebook image

– mondta. Az MJVSZ elnöke hangsúlyozta: "a békét együtt kell akarnunk, csak így tudunk eredményt elérni". Szita Károly elmondta: az Európai Bizottság elnökének írt levéllel kapcsolatos fejleményekről, köztük Ursula von der Leyen esetleges válaszáról később tájékoztatják a közvéleményt.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.