Pesti Srácok

Gyomorforgató rasszistázással „búcsúztatta” Mészöly Kálmánt Bősz Anett

null

Bősz Anett is megemlékezett a 61-szeres magyar válogatott védő, Mészöly Kálmán haláláról. És mi sem mutatja jobban, hogy az ellenzék köreiben ismeretlen dolog a tisztelet, ha jópontot akarnak szerezni a belülről rothadó politikai közegükben, akkor egy elhunyt sértegetésétől sem riadnak vissza. A főpolgármester-helyettes bejegyzésében arról ír, hogy a Szőke Szikla az MLSZ-tanácsadói kinevezését egy rasszista kijelentése miatt vesztette el.

Kevesek mondhatják el magukról még a nemzetközi mezőnyben is, hogy ugyanannyiszor léptek pályára válogatott mezben, ahányszor később a kispadról kiabáltak a nemzeti 11-nek, ráadásul egyetlen magyar, aki játékosként és szövetségi kapitányként is részt vett világbajnokságon. A Szőke Szikla, minden idők legjobb magyar hátvédje elmondhatta. Mostantól mások mondják helyette

– írta a DK-s főpolgármester-helyettes.

PestiSracok facebook image

Hozzátette:

Fékezetlen szókimondása és stílusa már az előtt nagy hullámokat vert, hogy a hazai közvélemény megismerte volna a nagy hullámok indulatos, megosztó erővel ható, romboló mindennapjait. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy

Kiemelte, hogy az MLSZ-tanácsadói kinevezését egy rasszista kijelentése miatt vesztette el.

Ma már ilyenért nem vesztene el idehaza senki semmit – sajnos. Mondhatni: a valaha volt legsikeresebb magyar labdarúgó szenvedélye okán sokszor még a pályán és annak szélén is idegennek ható megnyilvánulásai túl koraiak voltak a következmények nélküli világhoz

– fogalmazott Bősz.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.