Pesti Srácok

Kétnapos külügyminiszteri értekezletet tart a NATO Bukarestben

Kétnapos külügyminiszteri értekezletet tart a NATO Bukarestben

Biztonságpolitikai rendezvények helyszíne lesz a hét elején a román főváros: kedden és szerdán Bukarestben rendezik meg a NATO külügyminiszteri értekezletét, azt megelőzően pedig, hétfőn és kedden egy zárt ajtók mögött zajló szakértői tanácskozást tartanak a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia és a román külügyminisztérium közös szervezésében, amelyet Klaus Iohannis román államfő nyit meg.

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint a román parlament épületében tartandó kétnapos NATO-értekezleten a keleti szárny védelmi és elrettentő képességeinek növelésére helyezik a hangsúlyt, válaszképpen az Ukrajna elleni törvénytelen orosz agresszióra, ugyanakkor napirenden szerepel majd a szövetséges támogatás növelése Ukrajna számára, a hibrid fenyegetések elleni védekezés, Kína és a NATO viszonya, az euroatlanti közösség energetikai ellenállóképességének növelése, Moldova, Georgia, valamint Bosznia-Hercegovina segítése. A négy megbeszélést magában foglaló tanácskozássorozaton nemcsak a 30 NATO tagállam, hanem a csatlakozásra meghívott Finnország és Svédország külügyminisztere is részt vesz. A kedd esti munkavacsorán Ukrajna is képviselteti magát, az utolsó megbeszélésre pedig Moldova, Georgia, valamint Bosznia-Hercegovina is meghívót kapott.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár már hétfőn megérkezik Bukarestbe, ahol Klaus Iohannis román államfővel és Nicolae Ciucă miniszterelnökkel tárgyal. A NATO főtitkára programjában hétfőn a román elnökkel közösen, kedden a NATO külügyminiszteri értekezlete előtt, szerdán pedig a tanácskozást követően szerepel egy-egy sajtónyilatkozat. Stoltenberg fog nyitóbeszédet mondani kedden reggel a Mircea Geoană NATO-főtitkár-helyettes által alapított román civil szervezet, az Aspen Institute és a German Marshall Fund idei, az Új Európa Építése című konferenciáján is, amely a NATO külügyminiszteri értekezlettel párhuzamosan zajlik Bukarestben.

A NATO-értekezletre Bukarestbe érkező Antony Blinken amerikai külügyminiszter a tanácskozás előtt kétoldalú megbeszélést folytat román kollégájával, Bogdan Aurescuval. A román fél szerint egyebek mellett az Egyesült Államok romániai katonai jelenlétének növelése, az atomenergetikai együttműködés erősítése, a román állampolgárok vízumkötelezettségének eltörlése és a román–amerikai stratégiai partnerségi megállapodás 25. évfordulója kerül napirendre. Blinken a román államfővel és miniszterelnökkel is tárgyal.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.