Pesti Srácok

Kocsis Máté szerint sokkal súlyosabb ügy a baloldal finanszírozási botránya, mint azt eddig gondolni lehetett

null

A magyar baloldal talán még nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint amit eddig bevallottak – mondta Kocsis Máté a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, jelezve: a helyzet súlyosabb annál, mint azt eddig gondolni lehetett.

Mint felidézte, korábban a nemzetbiztonsági bizottság úgy döntött, felkéri a titkosszolgálatokat, folytassanak átfogó vizsgálatot, tekintettel arra, hogy jogellenes külföldről magyar kampányt finanszírozni.

– számolt be Kocsis Máté, hozzátéve: mivel az anyag 2051. december 31-ig titkos minősítésű, ezért a bizottság ülésén javasolta annak feloldását. Arra hivatkozott: olyan megdöbbentő tények szerepelnek ebben az anyagban, amelyeket a teljes nyilvánosságnak ismernie kell.

PestiSracok facebook image

– ismertette, kifejtve: a jelentésben nevek, összefüggések, szervezetek szerepelnek. Mint fogalmazott, azt eddig is tudták Márki-Zay Péter nyilatkozataiból, hogy a baloldal tavaszi kampányára költött pénzek 70 százaléka külföldről jött. Szerinte felvetődik a kérdés, hogy ezen felül a különböző média- vagy olyan egyéb lejárató felületek finanszírozása is megtörtént-e, amelyeket kampánycélokra használtak.

– mondta Kocsis Máté, aki szerint különösen érdekes az ügyben Karácsony Gergely hallgatása. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett "a DatAdat környéki zavaros ügyekre", a magyar felhasználók adatainak külföldre továbbítására, valamint arra, hogy a kampány utolsó napjaiban az emberek helytelen magyarsággal írt sms-eket kaptak a telefonjaikra, és ezek is külföldről érkezhettek.

– fejtette ki, megjegyezve: 1990 óta abban politikai konszenzus volt, hogy Magyarországon politikai kampányt nem lehet külföldről finanszírozni. Kitért arra, hogy a baloldal a magyar államtól mintegy 810 millió forintot kapott kampányra, de ennek többszöröséhez jutott külföldről. Hozzátette: a szuverenitás kérdését az veti fel, hogy "nyilván a finanszírozók befolyást is kértek, kérdés, hogy Karácsony Gergely, Bajnai Gordon vagy éppen Márki-Zay Péter körei mit ígértek ezért cserébe, Magyarország rovására".

Kocsis Máté arról beszélt, hogy az ügy szövevényes, bonyolult, de az világosan látszik, hogy a magyar baloldal jóval nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint hazaiból. Megjegyezte: függetlenül attól, a baloldal miként kommunikál ebben az ügyben, és hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén az ő képviselőik is támogatták a titkosítás feloldására tett javaslatot, nem tudnak érintetlenek maradni, mivel közösen indultak a választáson, közös jelöltjeik voltak, közös célokra használták fel a külföldi pénzeket, így a felelősségük is közös.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.