Pesti Srácok

Nagy port kavart a Mi Hazánk Mozgalom politikusának kijelentése

Nagy port kavart a Mi Hazánk Mozgalom politikusának kijelentése

Tiltakozást váltott ki Romániában a Mi Hazánk Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinetjét vezető Bartha Barnának egy erdélyi magyar újságíró meggyilkolására utaló kijelentése.

Amint a Transtelex.ro portál szerdán közölte, Bartha Barna a Mi Hazánk Mozgalom székelyföldi szervezetépítő turnéjának sepsiszentgyörgyi helyszínén október 30-án egy erdélyi magyar újságírót megnevezve azt mondta:

A politikus a találkozón antiszemita és romaellenes kijelentéseket is tett. A portál a későbbi reagálásokban már pontosította is, hogy Parászka Borókára, a közszolgálati Marosvásárhelyi Rádió újságírójára vonatkozott a kijelentés. A Magyar Újságírók Erdélyi Egyesületének (MÚRE) igazgatótanácsa és becsületbírósága az egyesület honlapján pénteken közölt állásfoglalásban ítélte el a politikus megnyilvánulását. A MÚRE úgy vélte: a kijelentés példátlanul súlyos az erdélyi magyar közbeszédben.

PestiSracok facebook image

– áll a MÚRE állásfoglalásában. A közszolgálati Román Rádiótársaság (SRR) elnök-vezérigazgatója, Razvan Ioan Dinca szintén állást foglalt az ügyben. A rádió honlapján pénteken közzétett állásfoglaláshoz a SRR teljes igazgatótanácsa csatlakozott. Az állásfoglalásban a demokrácia alapértékei és a jogállamiság elleni súlyos támadásként értékelték a politikus kijelentéseit, amelyek között azt is felidézték, hogy " folyamatban van a székelység és a magyarság elcigányosodása".

– áll az állásfoglalásban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.