Pesti Srácok

Nincs több bizonytalanság, Putyin nem lesz ott a G-20 találkozón

null

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt a legfejlettebb és a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő G20-csoport jövő heti csúcstalálkozóján, Balin - közölte az orosz nagykövetség csütörtökön, véget vetve a Kreml vezetőjének szándékaival kapcsolatos, hónapok óta tartó bizonytalanságnak.

Julija Tomszkaja, az indonéziai orosz nagykövetség protokollfőnöke az AFP francia hírügynökségnek azt mondta:

A bejelentést több hónapos bizonytalanság előzte meg azzal kapcsolatban, hogy az orosz elnök vajon jelen lesz-e a G20 állam- és kormányfőinek november 15-16-i, Indonézia által rendezett csúcstalálkozóján. Egy másik, a csúcstalálkozó szervezéséhez közel álló forrás azt mondta az AFP-nek, hogy az orosz elnök részvétele "nagyon valószínűtlen", és hogy őt külügyminisztere fogja helyettesíteni.

PestiSracok facebook image

Szergej Lavrov idő előtt távozott a G20-ak diplomáciai vezetőinek júliusi, Balin tartott találkozójáról, miután több kollégája bírálta őt Oroszország ukrajnai háborúja miatt. Indonézia komoly nyomás alatt áll a Nyugat részéről, hogy az ukrajnai háborúra válaszul kizárja Oroszországot a találkozóról. A délkelet-ázsiai ország azonban, amely a nagy blokkoktól független diplomáciát támogatja, azzal érvelt, hogy a csúcstalálkozót rendező országnak semlegesnek kell maradnia. Joko Widodo indonéz elnök augusztusban azt közölte, hogy Vlagyimir Putyin elfogadta meghívását.

MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Alekszej Babuskin

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.