Pesti Srácok

Orbán Balázs: Európában kultúrharc van

null

A „politikai dzsihadisták által elfoglalt woke-intézmények elleni kultúrharc”, amelyet a progresszívek rá akarnak kényszeríteni a Magyarországhoz hasonló tradicionális, szociálisan konzervatív országokra az elsődleges kihívás jelenleg Európában – derült ki Orbán Balázs a brit The Times című magazinnak adott interjújából, amelyet az Index szemlézett. A politikai igazgató az interjúban azt is kifejtette, Európában kultúrharc van, az európai intézményekből pedig elveszett az egyensúly.

Orbán Balázs szerint eltűnt az egyensúly az Európai Unión, és különösen a politikai testületeken belül. Mint fogalmazott, mostanra az vált számukra a legfontosabbá, hogy megőrizzék és megerősítsék a woke-ideológia virágzását.

− fogalmazott Orbán Balázs.

PestiSracok facebook image

A politikai igazgató szerint különösen azt követően, hogy Nagy-Britannia távozott a közösségből, és a politikailag törékeny nemzeti kormányok váltak normává, az Európai Unió hagyományos egyensúlya eltűnt.

− fogalmazott Orbán Balázs.

Azzal érvelt, hogy ha az EU technokrata, az kevésbé problematikus, mintha az egész rendszert átpolitizálják. Jelenleg a probléma szerinte az, hogy a technokraták azt mondják, hogy csak egyféleképpen lehet eljárni. Csak egy út van előre. Csak egyfajta integráció létezik, ami előnyös. Csak egyetlen megoldás van a globális kihívásokra, és úgy gondolják, hogy minden mást egyszerűen el kell hallgattatni.

− jelentette ki Orbán Balázs.

A The Times arról is ír, hogy egy tavaly nyári EU-csúcstalálkozón Mark Rutte holland miniszterelnök azt mondta a magyar vezetőnek, hogy

Megjegyzéseit Budapest a kultúrharc meghirdetéseként értékelte. Orbán Balázs számára a vádak a „cancel culture” egy formáját jelentik − írja a The Times.

− fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs a legtöbb európai parlamenti képviselővel és a bizottságban lévőkkel kapcsolatban is nagyzolásról beszélt, továbbá arról, hogy egyesek szívesen látnák Magyarország távozását az Európai Unióból.

Forrás: The Times/Index, Fotó:MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.