Pesti Srácok

Orbán: békét és tűzszünetet akarunk, mert veszélyben vagyunk mi magunk is és a gazdaság is

Orbán: békét és tűzszünetet akarunk, mert veszélyben vagyunk mi magunk is és a gazdaság is

Most egyetlen dologra kell törekedni, a veszély elhárítására és egyetlen módon lehet a közvetlen veszélyt elhárítani, tűzszünettel; "békét akarunk és tűzszünetet" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, Belgrádban. Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Karl Nehammer osztrák kancellárral közös sajtótájékoztatón a magyar kormányfő elmondta azt is, hogy Magyarország továbbra is támogatja Szerbia EU-hoz való csatlakozását, mivel akkor sokkal könyebben tudnánk védekezni a migrációval szemben.

A kormányfő Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Karl Nehammer osztrák kancellárral egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: kedden lengyel állampolgárok haltak meg, és fontos, hogy kifejezzük az együttérzésünket, és hogy tudatosítsuk magunkban, hogy miután a szomszédban háború van, ezért veszélyben vagyunk. Úgy vélte, veszélyben vagyunk gazdasági értelemben, de fizikai értelemben is.

– fogalmazott. A miniszterelnök közölte: az pedig, hogy kedden megszűnt az olajellátás keleti irányból Magyarország felé, jól mutatja, hogy a gazdaság is veszélyben van.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Orbán Viktor.

Magyarország támogatja Szerbia EU-tagságát

Az óriási médiaérdeklődésre számot tartó sajtótájékoztatón szó volt Szerbia unióhoz való csatlakozásáról is, amiről a kormányfő elmondta: Magyarország továbbra is sürgeti, hogy az Európai Unió minél hamarabb tegye lehetővé Szerbia teljes jogú tagságát.

Óriási érdeklődés mellett zajlott Orbán Viktor sajtótájékoztatója. Fotó: Budai Gyula Facebook-oldala

– emelte ki Orbán Viktor. Közölte továbbá: addig is, amíg ez nem történik meg, egyetlen cél lehet, hogy a védelmi vonalakat minél inkább délre tolják, és Szerbiával, Ausztriával egy közös határvédelmi erőt hozzanak létre.

– mondta. Orbán Viktor szerint "ez a baj, amit migrációnak nevezünk, ez hosszabb ideig velünk él majd", ezért hosszú távú együttműködésre és tartós struktúrákra kell törekedni.

Aleksandar Vučić szerint is minél inkább délre kell tolni az illegális migráció elleni védvonalat

– hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb elnök. Az illegális bevándorlók elleni küzdelem terén Szerbia az első lépéseket már megtette – húzta alá a szerb elnök –, hiszen megkezdte összehangolni vízumpolitikáját az Európai Unióéval, és vízumkötelezettséget vezetett be a Tunéziából és Burundiból érkezőkkel szemben.

Karl Nehammer osztrák kancellár a közös sajtótájékoztatón kitért arra, hogy nemcsak az illegális migráció, hanem a szervezett bűnözés elleni harcról is szól a három ország megállapodása. Mint mondta, elérkezett az a pont, amikor az Európai Unió egyes tagországai új partnerségi lehetőségeket keresnek, mert látják, hogy az EU jelenlegi befogadási és migrációs politikája nem elegendő.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.