Pesti Srácok

Stabil jobboldali kormányzás jöhet Izraelben

null

Stabil jobboldali kormányt alakíthat a jobboldali Likud párt élén álló Benjámín Netanjáhú a szavazatok 90 százalékának megszámlálása után. A központi választási bizottság jelentése szerint a keddi választás szavazatait már számba vették, és megkezdték a nem saját szavazókörzetükben leadott dupla borítékok feldolgozását, amelyeket a külképviseleteken dolgozók, valamint a katonák és a kórházakban, börtönökben felállított szavazóhelyiségekben adtak le.

Az eddigi, mintegy 90 százalékos feldolgozottság mellett a Benjámín Netanjáhú volt miniszterelnököt támogató jobboldali, ultranacionalista és ultraortodox tömbnek 65 képviselője lesz a 120 tagú izraeli parlamentben, a kneszetben. Ezzel a Likud vezetője meg tudja alakítani a választási kampányában ígért stabil, tisztán jobboldali kormányát. A 3,25 százalékos választási küszöböt el nem érő pártokra leadott voksokat, az összesen leadott szavazatok több mint hat százalékát a választási eredmények arányában osztják el a bejutott pártok között, amivel megerősödnek a győztes oldal pártjai.

Nem jutott be az arab Balaad párt, noha 3,02 százalékot, azaz több mint három mandátumnyi szavazatot szerzett. Ha az előzetes várakozások szerint összefogtak volna a Hadas-Tal nevű arab pártszövetséggel, akkor együtt most nyolc képviselője lenne közös listájuknak, de így a bekerült Hadas-Tal várhatóan csak 4–5 képviselőt küldhet a kneszetbe. A számítások alapján várhatóan kiesik a baloldali liberális Merec is, amely az összes voks 3,16 százalékát szerezte meg a 90 százalékos feldolgozottságnál. Ez a párt is megpróbált korábban szövetséget kötni a szociáldemokrata Munkapárttal, de annak vezetője, Merav Michaeli elutasította kérésüket.

A Likud gyors koalíciós tárgyalásokra törekszik a végleges eredmények nyilvánosságra hozása után a Haarec című újságnak nyilatkozó Likud-forrás szerint. A Vallásos Cionisták nevű vallásos pártszövetséggel, a keleti ultraortodoxok Sasz pártjával, és az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tórapártjával kezdődnek majd a megbeszélések.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Maya Alleruzzo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.