Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország megállapodott a Maldív-szigetekkel a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről

Szijjártó: Magyarország megállapodott a Maldív-szigetekkel a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről

Magyarország gazdasági, felsőoktatási és sportügyi együttműködési megállapodást írt alá a Maldív-szigetekkel, emellett a két ország hasonló állásponton van az ukrajnai háború rendezését illetően is – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Maléban.

A tárcavezető kiemelte, hogy amikor Maldív-szigeteki kollégája, Abdulla Shahid az ENSZ közgyűlésének elnöke volt, akkor együtt dolgoztak az ukrajnai diplomáciai rendezés ügyének előmozdításán és azon, hogy a "béke retorikája" átvegye a nemzetközi porondon rendkívül erős "eszkalációs retorika" helyét. Hangsúlyozta: tengerparttal nem rendelkező, Ukrajnával szomszédos, nettó energiaimportőr államként Magyarország rendkívüli módon érdekelt a békében, és a hatalmas távolság ellenére a Maldív-szigetek is ezen az állásponton van.

– fogalmazott. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy több, a fegyveres konfliktustól messze lévő ország folyamatosan szítja a feszültséget, olyan döntéseket hozva, amelyek az eszkaláció kockázatával járnak.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– tette hozzá, továbbá abbéli reményét is kifejezte, hogy az amerikai félidős választás eredménye is elő fogja segíteni a békés rendezést.

A miniszter kitért arra is, hogy napjainkban a geopolitikai rivalizálásnak egyre inkább a csendes-óceáni térség is a fókuszpontja, ezért nő a jelentősége a Maldív-szigetekhez hasonló országoknak, amelyek a józan észre tudják alapozni a politikájukat. A dél-ázsiai szigetországot stratégiai földrajzi elhelyezkedése és regionális stabilizáló szerepe miatt fontos partnernek nevezte Magyarország és az Európai Unió számára egyaránt. Ezzel kapcsolatban pedig támogatásáról biztosította a vízummentes utazás és a halászati termékekre vonatkozó vámmentesség bevezetését. Leszögezte, hogy hazánk komolyan veszi a klímaváltozás elleni küzdelmet, arra nem ideológiai kérdésként tekint, hanem valóban jelentős lépéseket tesz a környezetvédelem terén, így egyike volt az utóbbi években annak a húsz országnak, amely úgy tudta növelni a gazdasági teljesítményét, hogy azzal párhuzamosan csökkentette a károsanyag-kibocsátását.

Szijjártó Péter a látogatás során aláírt megállapodásokat ismertetve elmondta, hogy az eddigi tizenöt helyett évente huszonöt Maldív-szigeteki hallgató érkezhet jövő évtől a magyar egyetemekre, illetve edzőket és sportolókat is fogadni fognak. Mint tudatta, támogatják a magyar vállalatok itteni beruházásait, különösképpen a vízgazdálkodás, a hulladékkezelés és a turizmus területén, valamint hazai gyártású röntgengépekkel javítják a Maldív-szigeteki egészségügyi rendszer fejlesztését. A tárcavezető többek között a szigetország elnökével, illetve a felsőoktatási, a gazdaságfejlesztési és a sportminiszterrel is találkozik.

Abdulla Shahid maldív külügyminiszter köszönetet mondott egyebek mellett az Ukrajnában rekedt Maldív-szigeteki diákok kimenekítése érdekében nyújtott segítségért, illetve hangsúlyozta, hogy Szijjártó Péter az első magyar külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tett hazájában. Kiemelte, hogy rendkívül termékeny megbeszélést folytattak a délelőtt folyamán, amely lendületet ad a további kétoldalú együttműködésnek, és üdvözölte Magyarország elkötelezettségét a Maldív-szigetek támogatása mellett, különösen az egészségügy terén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.