Pesti Srácok

Akár önállóan is indulnának – Az MSZP megkezdte a felkészülést az EP-választásra

Akár önállóan is indulnának – Az MSZP megkezdte a felkészülést az EP-választásra

Megkezdte a felkészülést az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásra – jelentették be a párt vezetői szombaton. A szocialisták a legjobb önkormányzati jelöltek kiválasztására az előválasztást javasolják. Az MSZP kész arra, hogy önállóan induljon az EP-választáson, de nyitott az együttműködésre is.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón közölte: a szocialista párt minden demokratikus erővel, párttal és egyesülettel, civil szervezettel kész együttműködni, hogy a Fidesz rendszerét gyöngítse. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke emlékeztetett arra, hogy 2024-ben egy napon lesz az EP- és az önkormányzati választás.

– tette hozzá. Kiemelte: az MSZP abban érdekelt, hogy az ellenzék az eddigi önkormányzati helyeit megtartsa, illetve még több helyen nyerjen. A társelnök közölte: az ellenzék csak akkor lesz sikeres, ha egy jelöltet állít a fideszes jelölttel szembe, ezeknek a kiválasztásához pedig az MSZP az előválasztást ajánlja. Bejelentette, hogy az MSZP polgármesterjelöltje Székesfehérváron Márton Roland, Hajdúdorogon Csige Tamás, Budapest XVI. kerületében Csizmazia Ferenc, a XVII. kerületben Lukoczki Károly, míg a XXII. kerületben Pajin Bálint. Azon véleményét is hangoztatta, hogy a kampányban a Fidesz "brüsszelezni" fog, hogy elterelje a figyelmet az önkormányzatok által elért eredményekről.

PestiSracok facebook image

Komjáthi Imre társelnök az EP-választást azért tartja különösen fontosnak, mert a fideszes képviselők lejáratták Magyarországot az Európai Unióban, az ország elveszítette a szövetségeseit, elszigetelődött. Közölte: az MSZP képes és kész arra, hogy önállóan mérettesse meg magát a választáson, de nyitott arra, hogy együttműködésben induljon a demokratikus ellenzéki pártokkal. Elmondta: meg kell változtatni Európát, ebben pedig a baloldali eszmék, különösen a szolidaritás segíthet.

– tette hozzá.

Hiller István beszámolt arról is, hogy a választmány tagjai – az év utolsó ülésére – több mint száz csomag tartós élelmiszert hoztak, amit rászorulóknak osztanak szét négy településen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.