Pesti Srácok

Az amerikai választók új arcokat látnának szívesen elnökjelöltként 2024-ben

Az amerikai választók új arcokat látnának szívesen elnökjelöltként 2024-ben

Az amerikai választók többsége se Donald Trump, se Joe Biden újbóli indulását nem támogatja a következő, 2024-es elnökválasztáson – derül ki a FoxNews és a CNN hírtelevíziók héten megjelent közvélemény-kutatásából.

A CNN hírtelevízió által megrendelt felmérésben a megkérdezett republikánus érzelmű választók 62 százaléka mondta azt, hogy azt szeretnék, ha pártjuk Donald Trump előző elnök helyett valaki mást indítana, míg a demokrata szavazók 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Joe Biden hivatalban lévő elnök helyett mást szeretne látni az elnökjelölti pozícióban. A felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy ha a republikánus és demokrata előválasztásokon mégis ez a két politikus szerezné meg a jelöltséget, akkor pártjuk választóinak túlnyomó többsége rájuk voksolna a 2024 novemberi elnökválasztáson.

A CNN felmérése azt találta, hogy azok a regisztrált republikánusok, valamint republikánus érzelmű szavazók, akik nem látnák szívesen Donald Trumpot jelöltjükként, legtöbben Ron DeSantis floridai kormányzót jelölték meg favoritként. A Fox News, szintén a héten megjelent közvéleménykutatása hasonló trendeket mutat. A felmérés szerint az összes amerikai 64 százaléka nem szeretné, ha Joe Biden elindulna az újraválasztásért, és 33 százaléknak nincs ellenére. Donald Trump esetében azt találták, hogy az összes választó 58 százaléka nem látná szívesen elnökjelöltként, míg 39 százaléknak örülne ennek. Donald Trump november közepén hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a republikánus elnökjelölti versenyben. Az indulás bejelentését a republikánus szavazók mintegy kétharmada örömmel fogadta – derül ki szintén a közvélemény-kutatásból, ugyanakkor a párthoz nem tartozók 66 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem örül Donald Trump indulási szándékának.

Joe Biden és Donald Trump népszerűsége nagyjából ugyanúgy alakul: míg Joe Bidenről az amerikaiak 43 százaléka van jó véleményről, addig Donald Trump esetében ez 42 százalék, közben Joe Biden elutasítottsága 56, Donald Trumpé 57 százalék. A FoxNews és a CNN felmérése egyaránt december 9-11. között készült, az amerikai lakosság összetételét leképező, reprezentatív mintán.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.