Pesti Srácok

Honduras két városában rendeltek el rendkívüli állapotot az erőszakhullám miatt

Honduras két városában rendeltek el rendkívüli állapotot az erőszakhullám miatt

A közép-amerikai ország hatóságainak közleménye szerint Honduras két városában rendeltek el rendkívüli állapotot a fiatalokból álló bandák okozta erőszakhullám miatt.

A tájékoztatás szerint az elkövetkező 30 napban a rendőrség a főváros, Tegucigalpa egyes részein és az északnyugati fekvésű San Pedro Sulában különleges felhatalmazást kap gyanúsítottak őrizetbe vételére. Xiomara Castro államfő indoklása szerint a rendkívüli állapot bevezetése segíthet 160 városrészben javítani a biztonsági helyzetet. Ennek érdekében a különleges jogrend idejére korlátoztak egy sor szabadságjogot, így a többi között a gyülekezési jogot.

A tízmillió lakosú Hondurast az erőszak által leginkább sújtott országok között tartják számon a világon. Tavaly a százezer lakosra jutó gyilkosságok száma 41,7 volt, naponta hozzávetőleg tizenegy emberöléssel. Az erőszakhullámért és a magas bűnözési arányokért mindenekelőtt a Mara Salvatrucha (MS-13) és a Pandilla 18 nevű bandákat teszik felelőssé. A szomszédos Salvador márciusban rendkívüli állapotot vezetett be az egész országban a bűnszervezetek elleni küzdelem végett.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Gustavo Amador

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.