Pesti Srácok

Mérföldkő a védelmi iparban: lőszergyár épül Várpalotán (Videóval)

Magyarország bátor, innovatív és high-tech hadsereget épít - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön a várpalotai lőszergyár alapkőletételén. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a magyar honvédségnek képesnek kell lennie önmagát kiszolgálni, független rendszerként működni, ehhez pedig elengedhetetlenek az olyan beruházások, mint a lőszergyár.

A tárcavezető kiemelte: Magyarország nagy űrt tölt be a hazai és az európai védelmi képességek tekintetében, hiszen Várpalotán gyártják majd azokat a lőszereket, amelyek a Magyarországon is gyártott harci eszközök lőszeranyagát fogják képezni.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy az alapkőletétellel kezdetét veszi a Védelmi Ipari Park megvalósításának első fázisa, amely csaknem 200 új munkahelyet teremt. A gyárban első ütemben a Lynx gyalogsági harcjármű, majd a Leopard 2A7HU, végül pedig a PzH 2000 HU önjáró löveg lőszerei készülnek 2024-től.

A honvédelmi miniszter jelezte, hogy a Rheinmetall AG a jövőben gyalogsági harcjárművekhez, harckocsikhoz, tüzérségi eszközökhöz és ködgránátvetőkhöz arzenált szállít Magyarországnak. Mintegy négy négyzetkilométeren az elkövetkező öt évben olyan komplexum jön létre, amely széles spektrumban szolgáltatja majd a magyar haderőnek a kis, közepes és nagy kaliberű lőszereket, lövegeket, aknavetőket és robbanóanyagokat.

PestiSracok facebook image

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott, hogy a Magyar Honvédség ütő- és csapásmérő képességének nagymértékű növelése nem csupán az ország biztonságának garantálásához járul hozzá, de az észak-atlanti szövetségi rendszer stabilitásához is.

Armin Papperger, a Rheinmetall AG vezérigazgatója örömének adott hangot, hogy Zalaegerszeg után, ahol harckocsigyár épül, Várpalotán a járművekhez szükséges lőszereket gyártják majd a magyar kormány stratégiai terveinek megfelelően. Megerősítette a miniszter szavait, miszerint Magyarország nem csak saját maga, hanem egész Európa védelméért, valamint a NATO céljainak megvalósításáért is vállalja ezt a beruházást. Megjegyezte, hogy a 250-300 millió eurós befektetéssel jelentősen nő Magyarország szerepe a régió biztonságának szavatolásában is.

Kontrát Károly (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Védelmi Ipari Park első lépcsője a lőszergyár, amely új fejezetet nyithat a város történetében. Nincs biztonság védelmi képességek és védelmi ipar nélkül - jegyezte meg.

Campanari-Talabér Márta (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, hogy Várpalotán a nehézipar és a vegyipar régóta jelen van, ezért a védelmi ipar megtelepedése is ésszerű döntés volt. A beruházás új rangot és polgári arculatot hozhat a városnak - tette hozzá.

A beszédeket követően Palkovics László, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója fővállalkozói technológiai szerződést írt alá Armin Pappergerrel, majd a fővállalkozói kivitelezői szerződéseket a ZÁÉV Zrt. és a KÉSZ Zrt. képviselőivel.

Az alapkövet a Thury-várban tartott rendezvénytől távol, az Inotán lévő ipari parkban helyezték el. Az ünnepségen jelen lévők kivetítőn kísérték figyelemmel, ahogy a kapszulát egy drón a helyszínre szállította, majd a kialakított üregbe eresztette.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.