Pesti Srácok

Moszkva politikai cenzúra miatt elítéli hat moldovai televíziós csatorna betiltását

Moszkva politikai cenzúra miatt elítéli hat moldovai televíziós csatorna betiltását

Oroszország szombaton politikai cenzúra miatt elítélte Moldova azon döntését, amellyel ideiglenesen betiltott hat televíziós csatornát.

A volt szovjet tagköztársaság vezetése azzal vádolta a csatornákat, hogy "helytelen, inkorrekt információkat" sugároznak Moldováról és az ukrajnai orosz hadműveletről. A televíziós állomások közül néhány moldávul, néhány oroszul sugárzott, de mind Ilan Shor politikus-üzletemberhez kötődnek, aki 2019-ben elmenekült az országból Maia Sandu nyugatbarát elnök megválasztását követően. Az izraeli önkéntes száműzetésben élő Shor már korábban is támogatta a moldovai tüntetéseket, amelyek Sandu kormányának lemondását követelték.

Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kijelentette: a "politikai cenzúra példanélküli alkalmazásaként értékeljük a mostani betiltásokat: ez a sajtó sokszínűsége elvének korlátozása és az információhoz való hozzáférés szabadságának botrányos megsértése, amellyel a (Moldovai) Köztársaság politikai vezetése rendszeresen és nyilvánosan azonosul".

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A tilalom hétfőn lép hatályba, és az országban kihirdetett veszélyhelyzet időtartamáig lesz érvényben, amelyet Chisinau február 24-ét követően hirdetett ki, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.