Pesti Srácok

Németország szigorít a fegyvertartási szabályokon, miközben kiderült, hogy az osztrák focisztár apósa a puccsista sztárséf

null

Szigorítani fogják Németországban a fegyvertartási szabályokat, miután kiderült, hogy nagyszabású puccsra és a német államrend megdöntésére készült egy titkos szerveződés, amit a rendőrség lefülelt. Kiderült továbbá az is, hogy az összeseküvők csoportja meglehetősen heterogén, hiszen vezetőjüknek egy nyugdíjas türingiai herceget neveztek meg, de volt köztük volt AfD-s képviselőnő, operaénekes, tetőfedő ács és sztárséf is. Utóbbiről kiderült, hogy az osztrák válogatott csapatkapitányának apósa.

Nancy Faeser német szocdem belügyminiszter jelentette be, hogy Németország szigorítani fog a fegyvertartási szabályain, mert a Reichsbürger mozgalom (amire most a rendőrök a puccskísérlet miatt lecsaptak) szerinte egyre növekvő fenyegetést jelent Németországra, az elmúlt év során ugyanis 21 ezer főről 23 ezerre nőtt a tagszámuk. Hozzátette:

Faeser szerint minden hatóságnak a maximális nyomást kell gyakorolnia a csoportra, el kell venni a fegyvereiket, és kiemelte, hogy a kormány rövidesen tovább szigorítja a fegyvertörvényeket. A puccsra készülő mozgalom célja az ügyészség szerint az volt, hogy a német államrendet megdöntse és új államformát vezessenek be. Az ügyészség szerint a szervezkedők tudták, hogy ezt a célt csak katonai erővel és az államot képviselő személyek elleni erőszakkal lehet elérni.

PestiSracok facebook image

A szervezkedők egy része a hatóságok szerint fegyveres csoportot hozott létre a puccs megvalósítására. A szervezet 50 tagját letartóztatták. Az összeesküvők egyébként egy igencsak heterogén csoportot alkottak, hiszen kiderült, hogy a vezetőjükként egy nyugdíjas türingiai herceget neveztek meg, XIII. Henriket, Reuß hercegét, de volt köztük volt AfD-s képviselőnő, operaénekes, tetőfedő ács és sztárséf is. A lefoglalt fegyverek között számszeríjak, régi kardok és vadászpuskák is akadtak, de ezek a fegyverek aligha elégségesek egy hatalomátvételhez.

Osztrák sztárfocista apósa a séf

Idővel pedig az is kiderült, hogy ki az a sztárséf, aki benne volt a mozgalomban. A Guardian írt róla, hogy az őrizetbe vettek között van az a Frank Heppner is, aki Németország egyik sztárszakácsaként ismert, és aki ráadásul az osztrák labdarúgó válogatott csapatkapitányának apósa. Érthető hát, hogy az ügyre az osztrák sajtó is intenzíven figyel. Az érintett játékost, a Real Madrid sztárját, David Alabát keresték is az újságírók, ám ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Forrás: Mandiner; Fotó: merkur.de