Pesti Srácok

Novák Katalin: erős, küzdő, válságálló nemzet vagyunk

Novák Katalin: erős, küzdő, válságálló nemzet vagyunk

Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a közmédia által közvetített újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után vasárnap.

"Isten csodája, hogy még áll hazánk!" - idézte a ma 200 éve született Petőfi Sándort az államfő, majd hozzátette: mennyire igaz ez ma is, az elmúlt évek váratlan nehézségei után.

-fogalmazott Novák Katalin. Azt mondta: szeretnénk, ha a jövő év könnyebb lenne, mint amilyen az idei volt. Ha könnyebb nem is, akkor legalább nehezebb ne legyen! Ha mégis nehezebb lesz, akkor legalább tudjuk, hogyan kell megküzdenünk.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá.

–folytatta Novák Katalin, hozzáfűzve: a nehézségek nem szűnnek meg egy csapásra újévkor.

-tette fel a kérdést.

-mondta.

-sorolta az államfő, aki köszönetet mondott nekik, és mindazoknak, akik hisznek és bíznak Magyarországban.

-közölte.

-fogalmazott. A köztársasági elnök elmondta, nagymamája arra tanította: "azt add meg, Fiam a másiknak, amit magadnak is kívánnál".

-mutatott rá. Az államfő azt mondta: akkor nyer értelmet a gazdasági teljesítmény, a magasabb életszínvonal, ha a nehéz idők küszöbén nem saját erődítményeinkbe húzódunk vissza, hanem felelősségünket kiterjesztjük szűk családunkon túlra, a többi magyarra is.

-tette hozzá. Novák Katalin úgy folytatta, közben azt várjuk a döntéshozóktól, hogy tegyék könnyebbé ezt a küzdelmet.

-mondta. A 2023-as esztendő még csak néhány perces. "Mi, édesanyák, tudjuk, milyen egy újszülöttet először kézbe venni. Egyszerre elfelejtjük a fájdalmat, a nehézséget, tele vagyunk reménységgel, várakozással, szeretettel, mosollyal" - közölte.

-mondta az államfő. Azt hangoztatta, legyen úgy, ahogy a székely népének kívánja: "Adjon Isten minden jót / Ez új esztendőben / Vegye el mind a nem jót, / Ez új esztendőben; / Mitől félünk, mentsen meg, / Amit várunk, legyen meg, / Ez új esztendőben!"

Novák Katalin beszéde végén békét hozó új évet kívánt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.