Pesti Srácok

Nyilvánosságra hozta az amerikai törvényhozás Donald Trump adóbevallásait

Nyilvánosságra hozta az amerikai törvényhozás Donald Trump adóbevallásait

Nyilvánossá tette Donald Trump volt elnök adóbevallásait az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága pénteken, amit több évi politikai és jogi vita nyomán, a volt elnök tiltakozása ellenére ért el a demokrata vezetésű testület.

A bizottság Donald Trump 2015 és 2020 közötti adópapírjait, több ezer oldalnyi iratot tett elérhetővé a nyilvánosság számára. Ezekből többek között kiderül, hogy Donald Trump az érintett években mennyi adót fizetett, milyen adókedvezményeket vett igénybe, és milyen módon csökkentette adóalapját. Többi között az is nyomon követhető, hogy külföldi bankszámlával rendelkezett elnöksége idején Írországban, az Egyesült Királyságban és Kínában. Olvasható többi között, hogy 2015-ben, abban az évben, amikor megkezdte elnökválasztási kampányát, mintegy 691 ezer dollár jövedelemadót fizetett. Donald Trump adózási adatai mellett felesége, Melania Trump adóbevallásai is olvashatók.

A képviselőház költségvetési bizottsága először 2019-ben próbálta megszerezni az akkor még hivatalban lévő elnök adóbevallásait, amelyeket végül idén november végén kapott meg a szövetségi adóügyi hatóságtól a legfelsőbb bíróság döntése után. Az alsóházi szakbizottság a volt elnök adóbevallását a szövetségi adótörvényre hivatkozva igényelte, azzal az indokkal, hogy szeretnék megvizsgálni, az adóhatóság eleget tett-e kötelezettségének a hivatalban lévő mindenkori elnökre vonatkozó adóellenőrzést illetően. A költségvetési bizottság elnöke, a demokrata Richard Neal november végén még nem nyilatkozott arról, hogy mit szándékozik tenni a dokumentumokkal, a testület decemberben végül úgy döntött, hogy a megszerzett iratokat a nyilvánosság elé tárja. A képviselőház jelenlegi szakbizottságának megbízatása január 3-án, az új, már republikánus többségű képviselőház megalakulásával megszűnik.

Donald Trump az iratok nyilvánosságra hozatalára reagálva azt mondta, hogy a demokratáknak "ezt soha nem lett volna szabad megtenniük". A volt elnök közleményében úgy fogalmazott, hogy a "radikális baloldali demokraták mindent fegyverként használnak fel, de emlékezzenek arra, hogy ez kétirányú utca". Donald Trump és jogi képviselői az elmúlt években az iratok körüli elhúzódó jogvitában többi között arra hivatkozva próbálták megakadályozni azok kiadását a képviselőházi bizottságnak, hogy magánjellegű dokumentumokról van szó, miután Trump elnöki megbízatása már megszűnt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.