Pesti Srácok

Prága továbbra is ellenőrizni szeretné a cseh–szlovák határt

null

Csehország várhatóan 30 nappal ismét meghosszabítja a cseh–szlovák határ ellenőrzését, hogy megakadályozza a migránsok illegális bejutását az ország területére. A szeptember végén bevezetett, és azóta többször meghosszabbított intézkedés december 12-én jár le.

Vít Rakušan belügyminiszter kedden a ČT cseh közszolgálati hírtelevíziónak azt nyilatkozta, hogy még a héten javasolni fogja a kormánynak a határellenőrzések meghosszabbítását. A tárcavezető a témát a karácsonyi ünnepek alatt Martin Vondráček országos rendőrfőkapitánnyal is megvitatja.

– hangsúlyozta a tárcavezető a cseh köztelevízióban. A schengeni szabályok szerint a rendkívüli határellenőrzések legfeljebb fél évig, azaz március végéig maradhatnak érvényben.

PestiSracok facebook image

– magyarázta a cseh belügyminiszter. Kijelentette, hogy az eddigi intézkedések sikeresek, és a cseh diplomácia tevékenysége is eredményes. Példaként megemlítette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Szerbiával, hogy Belgrád egyeztesse vízumpolitikáját az Európai Unióval. A csehek által őrizetbe vett illegális migránsok többsége szíriai állampolgár, akik Szerbián és Magyarországon keresztül érkeznek Szlovákiába, majd Csehországon keresztül próbálnak eljutni Németországba – hangzott el a cseh köztelevízióban.

– szögezte le Petr Fiala cseh kormáyfő újságíróknak egy prágai sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még