Pesti Srácok

Stoltenberg: Svédország és Finnország jövőre csatlakozik a NATO-hoz

null

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Svédország és Finnország az új évben hivatalosan is tagja lesz a védelmi szövetségnek, de hogy pontosan mikor, azt nem tudta megmondani.

A dpa német hírügynökségnek adott év végi interjúban kijelentette: teljes mértékben bízik abban, hogy a ratifikációs folyamat időben lezárul. Stoltenberg egyértelművé tette: nem számít arra, hogy Törökország sokáig blokkolja a felvételi eljárást.

A legkeletibb szövetséges állam mindeddig nem volt hajlandó ratifikálni a Finnország és Svédország NATO-felvételéhez szükséges csatlakozási jegyzőkönyveket. A török vezetés húzódozását azzal indokolja, hogy a két tagjelölt állam "terrorszervezeteket" támogat, mint például a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK). Vannak azonban olyan vélemények is, hogy az ódzkodásban szerepet játszhat a felfüggesztett fegyverexport a NATO-partnerek részéről. Így például az Egyesült Államok kizárta Törökországot az F–35-ös vadászrepülőgép-programból, miután a török kormány Sz–400-as rakétavédelmi rendszereket vásárolt Oroszországtól, ami komoly biztonsági aggodalmakat váltott ki a NATO-országok részéről.

Svédország és Finnország május közepén kérte felvételét a NATO-ba az Ukrajna ellen indított háború következtében. Június végén már megoldódni látszott a "terrorszervezetek" állítólagos támogatásával kapcsolatos vita. Törökország azonban most úgy véli, hogy különösen Svédország részéről nem teljesültek az akkori megállapodások. Ankara egyebek mellett állítólagos terroristák kiadatását követeli. A múlt héten Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter svéd kollégájával, Tobias Billströmmel tartott sajtóértekezleten azt mondta, hogy még csak felúton sem tartannak a megállapodások végrehajtása területén. Egyben bírálta a svéd legfelsőbb bíróság nemrég hozott döntését, amellyel megtagadta Bülent Kenes török újságíró kiadását Törökországnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.