Pesti Srácok

Szijjártó Péter: idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés (Videó)

Az idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, 6,5 milliárd euró, azaz 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés - közölte Szijjártó Péter szerdán a Facebook-oldalán, a külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a befektetői listán Dél-Korea végzett az első helyen volumenben, de az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve Németország vezet.

A miniszter közölte, a magyarországi beruházási struktúra egészséges, a befektetések 48 százaléka Keletről, 42 százaléka Nyugatról érkezett, a magyar befektetések pedig elérték a 10 százalékot. Hozzátette: a beruházások döntő többsége az elektromosautó-iparba érkezett.

- fejtette ki a miniszter. Szijjártó Péter szerint minden eddiginél nagyobb jelentősége van annak, hogy az idén újra megdőlt a beruházási rekord, hiszen eddig soha nem érkezett annyi beruházás Magyarországra, mint idén. Aláhúzta, mindebben nagy szerepe van a kormányzat beruházásösztönzési rendszerének is. A kormány ugyanis nagyon sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy itt találkozzon a keleti és a nyugati gazdaság. Elmondta, hogy ma a keleti és a nyugati gazdaság igazi találkozási pontja az elektromosautó-ipar. Közölte, a nagy nyugat-európai, német autógyártók hamarosan átállnak arra, hogy a nagyobb hangsúlyt az elektromos autók gyártására fektetik. Ehhez pedig elektromos akkumulátorokra van szükség, amelyeket alapvetően Keleten gyártanak a kínaiak és a koreaiak. Ugyanakkor ma már Magyarország is jó találkozási pontnak bizonyul a keleti és a nyugati gazdaság számára. Szijjártó Péter kifejtette:

PestiSracok facebook image

A miniszter közölte azt is, hogy az idén érkezett beruházások 73 százaléka kötődik az elektromosautó-iparhoz. Ezen belül 43 százalék az elektromos akkumulátorgyártáshoz, 30 százalék pedig olyan autópari beruházás, aminek a fókusza ma már az elektromos vagy hibrid meghajtású autók gyártása.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy tradicionális magyarországi ágazat, az élelmiszeripar is felkerült arra a listára, amelyen a kétszámjegyű a beruházási arányú ágazatok vannak. Az élelemiszeripar a befektetések 10 százalékát vonzotta. További 8 százaléknyi befektetés pedig a szolgáltató központok ágazatába érkezett, ami azért fontos, mert itt a diplomás, nyelveket beszélő fiatalok dolgoznak, és ezért kiemelt jelentőségű ágazat. A miniszter elmondta, az idei esztendő rendkívüli nehézségeket tartogatott mind külpolitikai, mind gazdasági területen. A világjárvány következményeinek kontroll alá helyezésével azt gondoltuk, hogy olyan nehéz időszakon vagyunk túl, amelyhez foghatót nem fogunk tapasztalni az elkövetkező időszakban - mondta, hozzátéve, hogy "csalódnunk kellett, hiszen februártól olyan háborús időszak kezdődött, ami rendkívüli megpróbáltatások elé állított mindannyiunkat".

A háború és az arra adott abszolút elhibázott brüsszeli szankciós válaszok miatt az európai gazdaság a recesszió irányába halad - jelentette ki, és úgy vélte, minél tovább tart a háború, minél több szankciós intézkedést fogad el Brüsszel, annál nehezebb helyzetbe kerül az európai gazdaság. Ugyanakkor annál többet nyernek azok, akiknek az az érdeke, hogy az európai gazdaság mélyrepülésbe kerüljön - jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.