Pesti Srácok

Drónos házhozszállítás jöhet Budapesten?

Drónos házhozszállítás jöhet Budapesten?

Drónos házhoz szállítást tesztel Budapesten a Rossmann üzletlánc és logisztikai partnercége, a DODO. A tesztelés kezdeti szakaszában azt vizsgálják, milyen gyorsan teljesítik a drónok a megrendeléseket, mennyi idő a csomagok fölhelyezése, a felszállás és a leszállás. Az első, egyelőre még rakomány nélküli tesztrepülésen 15 kilométeres utat jelöltek ki a főváros légterében, ügyelve a biztonságos repülésre, amely 14 percig tartott.

A közlemény szerint a Rossmann az internetes kereskedelem egyik kulcsmegoldásaként tekint a drónos kiszállításra, a DODO pedig úgy véli, hogy ez lesz a következő nagy ugrás a házhoz szállítási megoldások evolúciójában.

-írták. A tesztrepülésben közreműködő Drónpilótád ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy az ipari alkalmazás sikere után a Rossmann és a DODO projektje megalapozhatja a drónok kereskedelmi felhasználásának jövőjét. Az adatok ismeretében az együttműködés résztvevői folytatják a fejlesztéseket, a következő tesztrepülésen már a csomagot fognak szállítani. A DODO azért is bízik a kísérlet sikerében, mert a drónos kézbesítést a forgalmi és egyéb akadályok nem hátráltatják, így a környezetterhelése is alacsonyabb, mint a közúti szállításé.

PestiSracok facebook image

-közölték.

Saját honlapján a DODO technológiai és logisztikai társaságként mutatja be magát. A 2015-ben létrejött cég 2018-ban belépett a cseh és a lengyel piacra, ma pedig már Ausztriában, Bulgáriában, Németországban és Szlovákiában is jelen van, évente több mint 4 millió megrendelést teljesít. Beszámolója szerint a DODO Logisztika Kft. 2021-ben még veszteséggel zárt, de az e-kereskedelem fejlődésétől folyamatos növekedést remélnek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.