Pesti Srácok

Egy amerikai jogász azon aggódik, hogy Izrael lesz a következő Magyarország

null

Van annak valami diszkrét bája, hogy Orbán Viktorról egyaránt állítják azt, hogy teljesen el van szigetelődve, és a világpolitika páriájaként tekintenek rá, miközben a világ bármelyik pontján kerül hatalomra egy nemzeti kormány, azonnal orbáni modellről beszélnek. Mint az az amerikai jogászprofesszor, aki szerint Netanjáhú egy "következő Magyarországot" csinál Izraelből.

Szerdán az új izraeli igazságügyi miniszter, Jarív Levin olyan átalakítást jelentett be, amely korlátozná az izraeli Legfelsőbb Bíróság hatáskörét. Az átalakítás értelmében több politikus kerülne a bírákat kiválasztó bizottságba, korlátoznák a Legfelsőbb Bíróság azon képességét, hogy törvényeket és kormányhatározatokat semmisítsen meg, és bevezetnének egy „felülbírálati záradékot”, amely lehetővé tenné a Knesszet számára, hogy egyszerű többséggel átírja a bírósági határozatokat – emlékeztet a Neokohn. Levin és jobboldali támogatói ezeket a változtatásokat azzal indokolják, hogy így állítható helyre az egyensúly egy olyan rendszerben, amely szerintük túl sok hatalmat ad (az utóbbi időben) baloldali bírák kezébe.

– érvelt a változtatások mellett Levin. A változtatásokat bírálói hatalomátvételnek nevezik, amely „nagyobb befolyást ad az ultraortodox pártoknak”, „megszünteti a telepesmozgalom ellenőrzését”, és „korlátozza a civil társadalmi csoportok lehetőségeit”, hogy az izraeli kisebbségek nevében pereskedjenek.

PestiSracok facebook image

– mondta a JTA-nak Tom Ginsburg a Chicagói Egyetemről, aki szerint elég csak a legfelsőbb bírósági bírák kinevezésének folyamatára gondolni az Egyesült Államokban, amely erősen át van politizálva. Ginsburg szerint a két legjelentősebb ország, ahol ilyen jellegű változtatásokat vezettek be a közelmúltban, Magyarország és Lengyelország volt.

– jegyezte meg Ginsburg. A jogászprofesszor szerint amikor az új lengyel kormány 2015-ben hivatalba lépett, azonnal megváltoztatta a lengyel Alkotmánybíróság kinevezési rendszerét, ami aztán lehetővé tette, hogy olyan törvényeket fogadjanak el, amelyeket valószínűleg alkotmányellenesnek nyilvánítottak volna.

– mondta Ginsburg, hozzátéve, hogy Magyarországon Orbán Viktor „egy igazán radikális vezető” volt az, aki ugyanezt megtette. Ginsburg azt is elmondta a JTA-nak, hogy nem hiszi, hogy az izraeli kormány idáig elmenne.

– jegyezte meg.

Forrás: Neokohn; Fotó: MTI/AP/Ariel Schalit

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.