Pesti Srácok

Feltehetően már ma börtönbe szállítják az újbudai rendőrgyilkost

Feltehetően már ma börtönbe szállítják az újbudai rendőrgyilkost

Akár már ma büntetés-végrehajtási intézetbe kerülhet a csütörtök esti újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottja. A férfi jelenleg is őrizetben van. Az ügyészség a szökés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte a letartóztatását. Azóta kiderült, hogy a 35 éves támadó büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, és amikor a gyanú szerint agyonszúrta a rendőrt, akkor is éppen próbaidőn volt egy másik ügy miatt – hangzott el az M1 Híradójában.

A Központi Nyomozó Főügyészség szombat reggel elküldte a bíróságnak azt az indítványt, amiben a rendőrgyilkossággal gyanúsított Sz. Szilárd letartóztatását kérik. A férfit vasárnap hallgatja meg a nyomozási bíró. Az M1 értesülései szerint az ülésen az a három ügyész is részt vesz, akik a férfit pénteken már kihallgatták. A letartóztatási indítványban az áll, hogy szabadlábon maradva a férfi elrejtőzhetne, vagy akár újabb bűncselekményt is elkövethetne.

– nyilatkozta Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

PestiSracok facebook image

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Sz. Szilárd csütörtök este késsel támadt rá három intézkedő rendőrre Újbudán, akiket egy társasház lakói hívtak, mert a férfi őrjöngött a lépcsőházban és egy kalapáccsal betörte az egyik lakás ajtaját. A gyanúsított a kiérkező rendőrökre rátámadt és egy 17 centiméteres késsel mindhármukat megszúrta. A 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmester – aki a szívébe kapta a szúrást – belehalt a sérülésébe. Egy társa jelenleg is kórházban van, a harmadik rendőr pedig már otthon lábadozik.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/Mátyus Tamás

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.