Pesti Srácok

Hét ember ellen emeltek vádat Libanonban egy ír békefenntartó halála miatt

Hét ember ellen emeltek vádat Libanonban egy ír békefenntartó halála miatt

A libanoni igazságszolgáltatás hét ember ellen emelt vádat az ír békefenntartók ellen decemberben elkövetett halálos támadásban való részvétele miatt – közölte egy libanoni igazságügyi tisztségviselő csütörtökön.

Az egyik ír katona meghalt, három társa pedig megsebesült december 14-én a délkelet-libanoni El-Akbeh falu közelében, amikor az ENSZ Libanoni Békefenntartó Missziójának (UNIFIL) járművét megtámadták a térséget uraló Hezbollah síita terrorista szervezet emberei. Az UNIFIL azonnal felszólította Bejrútot: sürgősen derítsen fényt arra, hogy kik állnak a támadás mögött. Pár nappal később a Hezbollah átadott egy férfit a libanoni hatóságoknak, akit azzal gyanúsítottak, hogy ő volt a fő elkövető, de nem közölték, hogy tagja volt-e a szervezetnek. Egyelőre a férfi az egyetlen, akit az ügyben őrizetbe vettek.

– fogalmazott a névtelenséget kérő igazságügyi tisztségviselő. A bíró emellett vádat emelt "hat, szökésben lévő ember ellen is (...) illegálisan tartott fegyverrel elkövetett fenyegetésért, az UNIFIL járművének megtámadásáért, valamint a gépjármű utasainak megfélemlítéséért". Egy libanoni igazságügyi forrás tájékoztatása szerint hét automata fegyverből adtak le lövéseket a gépkocsira; a lövedékek átfúrták a jármű karosszériáját, a sofőr pedig fejlövés miatt vesztette életét.

PestiSracok facebook image

A mintegy 10 ezer kéksisakos békefenntartóból álló UNIFIL katonai egységei 1978 óta vannak jelen a térségben. A misszió fő célja, hogy ütközőzónát biztosítson Libanon és Izrael között, mivel a két ország gyakorlatilag azóta is háborúban áll egymással. A korábbi fegyveres támadásokban a kéksisakos békefenntartó járőrök és a Hezbollah fegyveresei élesen szembenálltak egymással, a decemberi támadás után azonban a terrorista szervezet együttműködött a nyomozókkal, és részvétét fejezte ki az UNIFIL vezetőinek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Mohammad Zaatari

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.