Pesti Srácok

Legyőzte a nyugdíjemelés a rekordinflációt

Legyőzte a nyugdíjemelés a rekordinflációt

Többszöri emeléssel és a 13. havi nyugdíjjal összesen 18,2 százalékkal nőttek a nyugdíjak az idén, ami a fizetéseket is meghaladó mértékű növekedés. Mivel az idősek fogyasztói kosarának drágulása 15,2 százalék volt 2022-ben a statisztikai adatok szerint, ez azt jelenti, hogy a nyugdíjemeléseknek sikerült legyőzniük a rekord magas inflációt - írja a napi.hu.

-mondta a napi-nak Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa.

A szakértő felidézte, hogy 164 102 forint volt a sajátjogú átlagnyugdíj 2022-ben, ami már tartalmazza a januári 5 százalékos emelést, ezen felül 2022-ben a nyugdíj júniusban további 3,9 százalékkal, novemberben még 4,5 százalékkal emelkedett. Februárban folyósították a januárival egyező 13. havi nyugdíjat, majd a nyugdíjprémiumot.

PestiSracok facebook image

-összegzett a szakértő.

Szalai Piroska a nyugdíjak automatikus emelési mechanizmusában a svájci indexálás bevezetését rossz ötletnek tartja, mivel ebben az esetben jóval kisebb lett volna 2022-ben is a nyugdíjemelés.

-húzta alá az NKE szakértője.

A jelenlegi magyar gyakorlat esetében a nyugdíjemelés az inflációnál minden esetben nagyobb mértékű, s a gyakorlat szerint a keresetek emelkedésénél is magasabb volt az elmúlt években.

A napi.hu cikkében azt is összegyűjtötte, idén mire számíthatnak a nyugdíjasok.

2023 végére legalább 222 ezer forintra nőhet az átlagnyugdíj. Ehhez még hozzájön a novemberben várható nyugdíjprémium, valamint az esetleges évközi korrekciók is, vagyis ennél is magasabb lehet az összeg decemberre - írja a lap.

Vezető kép: MTI/Oláh Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.