Pesti Srácok

Nézőpont: jelen állás szerint a Fidesz nyerné az EP-mandátumok háromnegyedét

null

Ha most vasárnap tartanák az EP-választásokat, a kormánypárt 56 százalékot szerezne és számos ellenzéki törpepárt kiesése miatt ez akár a mandátumok háromnegyedét is jelenthetné számára. Az országos pártverseny állása lényegében változatlan 2022 ősze óta - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

Egy feltételezett EP-választáson a megkérdezettek több mint fele jelezte, hogy részt venne. Az ő 56 százalékuk a Fidesz-KDNP közös listájára szavazna, amely a kormánypártok 2009-es csúcseredményének felelne meg. Második helyen, 14 százalékkal, a DK végezne, amely enyhén kisebb, mint a 2019-es eredménye. A Momentum 6 százalékot érne el, amely a 2019-esnél 4 százalékponttal kevesebb. A Mi Hazánk 6 százalékot kapna, akár a Jobbik négy éve. Ez a DK számára 3, a Momentumnak és a Mi Hazánknak 1-1 mandátumot jelentene a kiosztható 21-ből - olvasható a kutatásban.

A Nézőpont szerint az összes többi párt az ötszázalékos küszöb alatt szerepelne, összesen a szavazni szándékozók 18 százaléka szavazna ilyen pártra, akik közül 14 százalékot a 2022-es baloldali közös listán szereplő politikai erők kapnának (a maradék 4 százalékot a Kétfarkú Kutyapárt).

A négy, küszöb feletti párt között szétosztható mandátumok miatt a Fidesz-KDNP akár 16 mandátumot is szerezhetne (hárommal többet, mint 2019-ben), amely az összes kiosztható mandátum több, mint háromnegyede. Ha a küszöb alatti pártoktól sikerül átcsábítania szavazókat a DK-nak és a Momentumnak, az természetesen a mandátumarányokra is hatással volna. 2019-ben mindketten eredményesen jártak el a baloldali szavazatszerzésben: az LMP nem is szerzett mandátumot. Most ugyanakkor az MSZP, a Párbeszéd és az LMP sincs tárgyaló helyzetben, Jakab Péter és Márki-Zay Péter viszont szeretne alkupozícióba kerülni - írják.

PestiSracok facebook image

A következő ötszáz nap minden bizonnyal sok fordulatot tartogat még a baloldali pártok versenyében és megállapodásaiban. Ehhez képest 2023 elején az országos pártpreferencia adatok kevesebb dinamikát mutatnak. A Nézőpont Intézet minden esetben a magyarok preferenciáit vizsgálja egy feltételezett „most vasárnapi” választáson, tehát az országgyűlési választási részvételüket biztosra ígérők (az összes válaszadó több mint héttizede) körében kutatja a pártpreferenciákat.

- derül ki a kutatásból.

A Nézőpont mérései szerint a többi baloldali párt kevesebb mint fele akkora támogatottsággal rendelkezik, mint a Gyurcsány-párt. Nem véletlen, hogy a 3 százalékos Momentum mindeddig eredménytelen elnöke, Gelencsér Ferenc maga helyett Donáth Annát ajánlja az ellenzék vezetésére, miközben a szintén 3 százalékos Jobbik – a hírek szerint – képtelen volt decemberben kongresszust összehívni. A nemrég még a legnagyobb országos szervezeti háttérrel rendelkező MSZP (1 százalék) továbbra sem tudta visszafordítani zsugorodását, az LMP (1 százalék) pedig a tavalyi tisztújítás óta sem tudott kitörni a kiszolgáltatott törpepárti szerepből.

- írják az elemzésben, hozzátéve, hogy a baloldal év eleji gyengélkedését támasztja alá, hogy a baloldali érzelmű szavazók több mint fele, kilenc hónappal az országgyűlési választást követően sem képes pártot választani magának. Igaz, a tavaly áprilisi „közös lista” pártjai közösen legfeljebb 36 százalékot kapnának, azaz ugyanannyit, mint kilenc hónapja. Az is egyfajta ellenzéki válságjelenség, hogy a kormánykritikát gyakorló és ellenzékváltást szorgalmazó kétfarkúak 4 százalékon állnak.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.