Pesti Srácok

Sikeres a magyarországi robotsebészeti program

null

Sikeresnek minősítette a robotsebészeti programot az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója hétfőn budapesti sajtótájékoztatón abból az alkalomból, hogy egy éve vezették be a technológiát Magyarországon.

Polgár Csaba, az OOI főigazgatójának beszámolója szerint a program indulása óta 463 robotasszisztált műtétet hajtottak végre a két intézetben. A Jahn Ferenc kórházban 236, zömében urológiai, az onkológián pedig nőgyógyászati daganatsebészeti beavatkozásokat végeztek. A főigazgató felidézte: a magyarországi robotsebészeti program elindítását az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 1,3 milliárd forintos forrása tette lehetővé konzorciumban a két magyar intézmény számára.

- tette hozzá. Polgár Csaba jelezte: projekten kívül, de szeptember végén elindították a hasi sebészeti műtéteket is. Az onkológiai intézet főigazgatója hozzátette: tervben van egy második robot beszerzése az intézethez a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) elnevezésű program forrásaiból. Ezt a berendezést a mellkassebészeti központban alkalmaznák. A szakember jelezte: ha a kórház mind az öt területen - nőgyógyászat, urológia, hasi sebészet, fej-nyaksebészet, mellkassebészet - szeretné alkalmazni ezt a világszínvonalú technológiát, ahhoz egy berendezés nem elég.

PestiSracok facebook image

Dobos Zsolt, a Jahn Ferenc kórház főigazgatója arról beszélt, hogy eddig a daVinci X robottal 234 urológiai és két nőgyógyászati onkológiai műtétet végeztek. Kiemelte: a robotasszisztált műtéti beavatkozás precízebben hajtható végre, a műtéti terület képe jelentősen nagyítható, a folyamatot az operáló orvos három dimenzióban látja.

Beszámolt arról is, hogy Tenke Péter, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet urológiai osztályának osztályvezető főorvosa Magyarországon elsőként szerzett konzolsebészeti proktori képesítést, így a magyar szakemberek itthon kaphatnak képesítést és szerezhetnek ilyen irányú vizsgát. Tenke Péter a sajtótájékoztatón elmondta, a robot segítségével műtött betegeknél jelentősen, mintegy felére csökkent a kórházban töltött idő, ezzel együtt csökken az ápolási idő, és rövidül a műtét utáni felépülési időszak.

Pozitívumként említette még, hogy kevesebb a műtéti és posztoperatív komplikáció, rövidülnek a műtéti várólisták. Tenke Péter hozzátette: ebben az évben plusz kétszáz műtétet szeretnének elvégezni fiatal orvosokat bevonva a programba, a robotsebészetbe. Mersich Tamás, az Országos Onkológiai Intézet Daganatsebészeti Központ hasi sebészeti osztályának osztályvezető főorvosa elmondta, az intézetben a robottal onkológiai nőgyógyászati, jellemzően korai méhtestrák- és méhnyakrákműtéteket végeztek. A hasi sebészeti program három hónapja alatt negyven beavatkozást, elsősorban vastagbél- és végbéldaganatot távolítottak el a robot segítségével.

Hozzátette: a robotasszisztált beavatkozásoknál pontosabban meghatározható a műtéti terület, a hagyományosan vagy laparoszkópos úton nehezen hozzáférhető helyen is végezhető műtét, valamint a túlsúlyos betegek műtétje is viszonylag könnyen kivitelezhető. Magyarországon még két intézetben, a Semmelweis Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen műtenek daVinci X robottal.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.