Pesti Srácok

Szijjártó Péter a Türk Államok Szervezetének új főtitkárával tárgyalt

null

Szijjártó Péter szerint az orosz–ukrán háború egyik súlyos következménye, hogy a korábban természetesnek tekintett kelet–nyugati együttműködés gyakorlatilag ellehetetlenült. Magyarország ezt a földrajzi elhelyezkedését tekintve a többi államhoz képest még jobban megérzi – mondta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter a Türk Államok új főtitkárával tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eurázsiai gazdasási együttműködési modell mindig is fontos alapját képezte a magyar és az egész európai gazdaság dinamikus növekedési pályájának. A miniszter elmondta: a háború miatt a hagyományosnak tekinthető kelet–nyugati gazdasági együttműködés útvonalai ellehetetlenültek, így most új útvonalakra és új beszállítói láncok kialakítására van szükség annak érdekében, hogy ezt a gazdasági modellt fenn tudjuk tartani.

– tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter szerint a realitás most felértékeli az Európa és a közép-ázsiai térség együttműködését, hiszen ebből jöhetnek létre azok az új gazdasági útvonalak és partnerségi együttműködések, amelyek lehetővé teszik számunkra a kelet–nyugati együttműködés egy bizonyos aspektusának fenntartását, amely segít Európának abban, hogy a gazdasági visszaesést elkerülje.

PestiSracok facebook image

– közölte a külügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos