Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Jó döntés volt Magyarország ecuadori nagykövetségének újranyitása 2015-ben

Szijjártó Péter: Jó döntés volt Magyarország ecuadori nagykövetségének újranyitása 2015-ben

Jó döntés volt Magyarország ecuadori nagykövetségének újranyitása 2015-ben, amit az is mutat, hogy tavaly 74 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom a két ország között – jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Quitóban.

A tárcavezető a Luis Vayas Valdivieso ecuadori külügyminiszter-helyettessel közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a világ komoly nehézségekkel néz ma szembe, és ezeket a válságokat a legszélesebb körű partnerségekkel rendelkező országok tudják legsikeresebben kezelni. Ezzel kapcsolatban a magyar–ecuadori kapcsolatokat méltatta, és helyes döntésnek nevezte a quitói nagykövetség nyolc évvel ezelőtti újranyitását.

– szögezte le.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta, hogy a nap folyamán kétoldalú védelmi és szénhidrogénipari együttműködési megállapodást írtak alá.

– emelte ki. Rámutatott, hogy a biztonsági körülmények romlása a migrációs hullámok első számú kiváltó okai között szerepelt mindig is. A miniszter végül a szénhidrogénipari együttműködési megállapodást ismertetve közölte, hogy magyar technológiát alkalmazhat majd Ecuador a kőolajkitermelés hatékonyságának javítása érdekében, valamint arról is beszámolt, hogy amennyiben esetleg leáll az ukrajnai kőolajtranzit, akkor vészhelyzeti megoldási lehetőségként a kormány figyelembe veszi azt is, hogy Ecuador a latin-amerikai térség egyik legjelentősebb kőolajtermelő országa.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (középen) fogadják Alfredo Borrero Vega ecuadori alelnök hivatalában Quitóban 2023. január 19-én. Fotó: MTI/KKM

Luis Vayas Valdivieso köszönetet mondott Magyarországnak és személyesen Szijjártó Péternek is azért, hogy hazánk volt a legnagyobb pártolója Ecuador schengeni vízummentességének az Európai Unióban. Háláját fejezte ki amiatt is, hogy az ukrajnai háború kitörésekor a magyar kormány segített az ecuadori állampolgárok kimenekítésében. Leszögezte, hogy Ecuador Közép- és Kelet-Európa egyik kapujaként tekint Magyarországra az áruexport szempontjából, és tovább kívánja fejleszteni a kétoldalú együttműködést. Továbbá tudatta, hogy gyümölcsöző megbeszélést folytattak regionális és globális kérdésekről, ennek kapcsán pedig emlékeztetett rá, hogy országa volt az első Latin-Amerikában, amely elítélte az ukrajnai orosz inváziót.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.