Pesti Srácok

Több mint százezer migráns érkezett tavaly Olaszországba

Több mint százezer migráns érkezett tavaly Olaszországba

A százezret is meghaladta tavaly az Olaszországba érkezett migránsok száma – ismertette hétfőn az olasz belügyminisztérium. A múlt évben 105 149 menedékkérő érte el Olaszország partjait. Összehasonlításul: 2021-ben számuk 67 477 volt, ami 56 százalékos emelkedést jelent. 2020-ban 33 687 migránst regisztráltak az olasz hatóságok.

A közzétett adatok szerint a délolasz partokat elérő illegális bevándorlók 20 százaléka egyiptomi, 18 százaléka tunéziai, 14 százaléka bangladesi, kilenc százaléka szíriai, hét százaléka afgán, hat százaléka elefántcsontparti, négy százaléka guineai, három százaléka pakisztáni és két százaléka iráni állampolgár. Felnőtt kísérő nélkül tavaly 12 687 fiatalkorú migráns érkezett Olaszországba; számuk 2021-ben 10 053, 2020-ban pedig 4687 volt.

Bari, 2022. december 11. Az Európai Unióba igyekvő illegális bevándorlók érkeznek a Humanity 1 hajó fedélzetén a délkelet-olaszországi Bari kikötőjébe 2022. december 11-én. Az SOS Humanity német nem kormányzati szervezet által működtetett, 261 migránst szállító Humanity 1 ezen a napon a második migránshajó, amelynek az olasz hatóságok engedélyezték a kikötést. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Donato Fasano

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök október óta hivatalban lévő kormánya keményen fellép az illegális bevándorlással szemben, decemberben pedig a migrációra, valamint a nem kormányzati szervezetek (NGO) földközi-tengeri tevékenységére vonatkozó intézkedéscsomagot fogadott el. Az új olasz szabályozás értelmében az NGO-hajóknak, miután migránsokat vettek fedélzetre, haladéktalanul el kell indulniuk egy kikötő felé ahelyett, hogy várakozzanak további menedékkérők után kutatva. A NGO-knak ezen felül a fedélzeten tájékoztatniuk kell a migránsokat, hogy az Európai Unión belül bárhol benyújthatják a menedékkérelmüket. A kapitányokat mulasztás esetén 50 ezer euróig (mintegy 20 millió forint) terjedő pénzbírsággal sújthatják, ismételt szabályszegés esetén pedig lefoglalhatják a hajókat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Donato Fasano

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.