Pesti Srácok

A Leverkusen ellen írhatja tovább idénybeli csodálatos kupatörténetét a Ferencváros

A Leverkusen ellen írhatja tovább idénybeli csodálatos kupatörténetét a Ferencváros

Lezajlott a labdarúgó Európa-Liga nyolcaddöntőjének sorsolása Nyonban. A magyar bajnok Ferencváros a német Bayer Leverkusen ellen mérkőzik majd a legjobb nyolc közé jutásért.

Már azzal régen látott bravúrt ért a Ferencváros labdarúgó-csapata, hogy sikeresen vette az Európa-Liga csoportkörét és továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba. Azonban a régi közmondás igazsága - miszerint evés közben jön meg az étvágy - itt is tetten érhető, ugyanis Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és Kubatov Gábor klubelnök egyaránt a minél további életben maradásról, sőt, akár a döntőbe jutásról elmélkedett, amikor az Európa-Liga szóba került.

Ehhez az első akadály a nyolcaddöntőben vár majd a zöld-fehérekre, s mint a mai sorsoláson kiderült, a magyar csapat ellenfele a német sztáralakulat, a Bayer Leverkusen lesz. A lehetséges ellenfelek ismeretében ennek akár örülhetnek is az Üllői úton, hiszen az előző kupasorozatban azonos csoportban szerepeltek a gyógyszergyáriak és a mieink, és akkor az utolsó csoportmeccsen, hazai pályán sikerült is legyűrnie a németeket a magyar bajnoknak.

Erre most is meglesz a lehetőség. A két csapat párharca március 9-én kezdődik, az első meccset Németországban vívják a felek, míg a visszavágóra egy hét múlva, március 16-án kerül majd sor. Mint ismeretes, a Ferencváros hazai EL-mérkőzéseit a Puskás Arénában rendezik majd. A legutóbbi győzelem csak szépségtapasz volt a Fradi, végül kieséssel végződő EL-szereplésén, a mostani párharcban való diadal viszont azt jelentené, hogy a magyar bajnok ott van az Európa-Liga legjobb nyolc csapata között. Szurkolunk, hogy sikerüljön a páratlan bravúr!

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.