Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: megfutamodott az Alkotmánybíróság

null

Az Alkotmánybíróság megfutamodott a Kúria genderaktivistát játszó bírói elől a tavalyi gyermekvédelmi népszavazás „elmaradt kérdésének” ügyében, amikor érdemi elbírálás helyett tárgytalannak minősítette a vonatkozó indítványt – írja közösségi oldalán az Alapjogokért Központ.

Bár a referendum pótlása valóban lehetetlen, így a pénteki döntés következtében senki sem került hátrányos helyzetbe, az Alapjogokért Központ álláspontja szerint a gyermekvédelem ügye egyre hangsúlyosabb lesz, és csak remélni lehet, hogy „éles helyzetben” az Alkotmánybíróság nem a könnyebb utat választja majd. A Központ régóta hangoztatott véleménye, hogy a genderideológia összeegyeztethetetlen Magyarország Alaptörvényével. Különösen igaz ez a gyermekek nemátalakításának kérdésére, ezért az alkotmánybírák számára nem lehet mérlegelés tárgya az ezen a területen is megmutatkozó bírói aktivizmus letörése.

Az Alapjogokért Központ kiemelte, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter 2021. július 21-én öt gyermekvédelemmel kapcsolatos kérdésben kezdeményezett népszavazást. Bár az ügyben eljáró Nemzeti Választási Bizottság valamennyi kérdést átengedte, a jogorvoslati eljárások során a Kúria Kovács András vezette tanácsa megtagadta a kiskorúak nemátalakító műtétéivel kapcsolatos kérdés hitelesítését. Bár az Alkotmánybíróság 2021 decemberében annak alkotmányellenes mivolta miatt megsemmisítette a Kúria határozatát, Kovácsék a megismételt eljárásban is megtagadták a kérdés hitelesítését. Az elhúzódó jogi procedúra eredményeként a 2022 áprilisában megtartott referendumon a választók az eredetileg kezdeményezett öt helyett négy kérdésben mondhatták el a véleményüket. A szóban forgó kúriai döntés tehát alkotmányellenesen korlátozta a választói akarat kifejezését, ezzel pedig egyértelműen a politika sikamlós talajára tévedt.

Hozzátették, hogy a Kovács András elnökölte tanács esetében ez korántsem egyedi eset: ugyanezen testület volt az, amelyik a 2018-as országgyűlési választásokon több ezer határon túli szavazatot érvénytelenített úgy, hogy ezzel a Fidesz–KDNP kárára juttatta a jogszerűen járónál eggyel több országgyűlési mandátumhoz a Jobbikot.

PestiSracok facebook image

Forrás: Alapjogokért Központ; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.