Pesti Srácok

Az ukrán hírszerzés szerint Moszkva államcsínyre készül Moldovában

null

Az ukrán hírszerzés forrásai szerint Oroszország arra készül, hogy puccsot hajtson végre Moldovában. Az ok kézenfekvő: a kisinyovi kormány ugyanazt a politikát követi, amit a 2014 után hatalomra jutott ukrán vezetés, nevezetesen: élesen szembe megy az eddigi Moszkvával kialakított baráti viszonnyal.

Moszkva szerint Moldova ugyanazt a hibát készül elkövetni, amit Kijev; azzal, hogy az ország csatlakozna az Európai Unióhoz, felbőszítette az orosz medvét. Az ukrán hírszerzés információi szerint a Kreml egy államcsínyt készít elő Moldovában, a piszkos munkát pedig a csecsen katonákkal végeztetnék el – írja a Washington Post nyomán a Mandiner. Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára szerint Oroszország államcsínyt tervez a közeljövőben Moldovában. Emiatt Kisinyov megerősíti biztonsági erőit, hogy ellensúlyozza Oroszország terveit.

– fogalmazott. Az RNBO titkára szerint a Kreml bevonhatja a moldovai puccskísérletekbe azokat a csecsen harcosokat, akiket tavaly februárban Oroszország azzal a feladattal küldött Ukrajnába, hogy likvidálják az ország vezetését.

PestiSracok facebook image

Maia Sandu moldáv elnök megerősítette, hogy megkapta a figyelmeztetést Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Moszkva lehetséges terveiről. Sandu kormánya közölte, hogy az elnök folyamatos kapcsolatban áll az európai országok állam- és kormányfőivel és más külső partnerekkel, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Február 9-én Zelenszkij az Európai Tanács előtt tartott beszédében azt mondta, hogy az ukrán hírszerzés lehallgatott egy orosz tervet, amely a Moldova feletti „ellenőrzés megteremtésére” irányult, és hogy figyelmeztette erről Sandu elnököt. Zelenszkij szerint az is kiderült, „hogy ki, mikor és milyen intézkedésekkel fogja megtörni Moldova demokratikus rendjét és megalapozni az ország feletti ellenőrzését”.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Dumitru Doru

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.