Pesti Srácok

Eljött a nap, amikor megbüntettek egy NGO-hajót az olaszok

Eljött a nap, amikor megbüntettek egy NGO-hajót az olaszok

Mintegy négymillió forintnak megfelelő pénzbírságot és húsz nap hajózási tilalmat szabtak ki az Orvosok Határok Nélkül civil szervezet hajójára, mert az nem jelentette be, mikor vette fedélzetére az első migránscsoportot, az új törvény szerint viszont ezt köteles lett volna megtenni. Az olasz hatóságok pedig ezután döntik el, melyik kikötőben köthet ki a hajó. Az olasz belügyminiszter szerint egyébként az NGO-k olyan közel mennek Líbia partjaihoz, hogy hajóikat lélekvesztőkkel is el lehet érni, vagyis a civil szervezetek gerjesztik a migrációt.

Migránsokat közelítenek meg a Földközi-tengeren az Orvosok Határok Nélkül civil szervezet aktivistái az M1 Híradó riportjában. Csónakjukkal egyre közelebb mennek a Líbiából indult illegális bevándorlókhoz, majd átemelik őket először a kisebb, onnan pedig a nagy NGO-hajóra. Az aktivisták általában addig tartózkodnak a Földközi-tengeren, ameddig fel nem vesznek a hajójukra annyi migránst, hogy megteljen, de általában minden civil szervezet ezt a módszert alkalmazza. Ezután kérnek kikötési engedélyt Olaszországban a hozzájuk legközelebbi kikötőben. Az új olasz migrációs törvények azonban véget vetnek ennek: arra kötelezik a civil szervezeteket, hogy miután a tengeren felvették az első migránscsoportot, ezt jelentsék az olasz hatóságoknak, amelyek kijelölik a kikötőt számukra, ahová azonnal indulni kell. Ha ezt megszegik, akkor közel 20 millió forintnak megfelelő bírságra számíthatnak. Máris csaknem négymillió forint pénzbírságot és húsz nap hajózási tilalmat róttak ki az Orvosok Határok Nélkül civil szervezet hajójára. Az olasz hatóságok szerint ugyanis nem szolgáltattak elegendő információt a tengeri műveletről, amelynek során fedélzetre vették a migránsokat.

A civil szervezetek gerjesztik a migrációt

Olaszország nem fogadja be többé a napokon át a tengeren várakozó, és egymás után több csoportot begyűjtő hajókat, mivel Róma szerint ebben az esetben nem mentési műveletről van szó. Az olasz belügyminiszter szerint az NGO-k olyan közel mennek Líbia partjaihoz, hogy hajóikat lélekvesztőkkel is el lehet érni, vagyis a civil szervezetek gerjesztik a migrációt, szinte bátorítják az embereket arra, hogy útra keljenek. Az új olasz törvény szerint a migránsokat szállító hajók az év eleje óta az északi kikötőkben kapnak csak kikötési engedélyt. Így az akció után még napokig kell hajózniuk, hogy ezeket a helyeket elérjék.

PestiSracok facebook image

– mondta Emanuele Nannini, a Life Support hajó aktivistája.

Tiltakoznak az NGO-k

A civil szervezetek máris élesen tiltakoznak a szigorítások ellen. Mint mondják, emelkednek a kiadásaik, mert a távolabbi kikötők eléréséig hosszabb utat kell megtenniük. Az olasz kormány viszont abban bízik, hogy visszatartó ereje lesz annak, ha a hajók csak északon tudnak kikötni. Tavaly több mint százezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba. Év eleje óta több mint 14 ezer migráns jött, tavaly ugyanebben az időszakban 5300.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/Sea-Watch

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.