Pesti Srácok

Hazaérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországból

Hazaérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországból

Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban, az egység 17 túlélőt – köztük három gyermeket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.

A mentőegységet szállító katonai gép nem sokkal vasárnap éjfél után szállt le Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a többi között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta az érkezőket.

A csapat tagjainak köszöntése után a honvédelmi miniszter újságírók előtt megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a mentésben.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a mentésben részt vevők a tudásuk legjavát adták, hogy segíthessenek. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: büszke arra, hogy azok a magyarok, akik kint voltak, bármikor tudásukat és bátorságukat adják, ha erre szüksége van az országnak. Kitért a Magyar Honvédség állományára is, akik részben a repülőgépekkel a szállításban, valamint a magyar orvosokon keresztül voltak jelen.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a Hunor és a többi magyar mentőegység veszélyes küldetést teljesített, de mindenki épségben és egészségben hazaért.

– hangsúlyozta Rétvári Bence. Az államtitkár is megköszönte a résztvevők, a katasztrófavédők és a mentősök munkáját. Megmutatták, hogy Magyarország mindenkinek tud segíteni, a világ bármely országában segítséget tud nyújtani – fogalmazott. A Hunor február 6-án indult a földrengés sújtotta országba. Az 55 tagú mentőegység – tűzoltók, katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai – február 7-én kezdte a munkát és vasárnap délig dolgoztak a kárterületen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.