Pesti Srácok

Hidvéghi Balázs: az idő a magyar miniszterelnököt igazolta a migrációs vitában

Hidvéghi Balázs: az idő a magyar miniszterelnököt igazolta a migrációs vitában

Az idő a magyar miniszterelnököt igazolta a migrációs vitában: Orbán Viktor volt az egyetlen európai vezető, aki 8 évvel ezelőtt, amikor a migrációs válság elkezdődött, felismerte és hangsúlyozta azt, hogy a határokat meg kell védeni, ha szükséges, akár kerítéssel is, és fel is építtetett egy ilyen kerítést – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője az MTI-nek adott szerdai, strasbourgi nyilatkozatában.

– tette hozzá. Mint mondta, az uniós tagországok állam- és kormányfői legutóbbi migrációval foglalkozó tanácskozásuk egyik fontos és üdvözlendő következtetése az volt, hogy kijelentették: meg kell erősíteni az Európai Unió külső határainak a védelmét. A képviselő hozzátette: Magyarország nyolc éve védi az Európai Unió külső határát, több mint 1,7 milliárd eurót költöttünk a határkerítés felépítésére és fenntartására, és mind ezidáig az Európai Bizottság egy forinttal sem járult hozzá a határkerítés költségeihez.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet a képviselő.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.