Pesti Srácok

Klímatudatosan kialakított közpark lesz az V. kerületi Hild téren

null

Klímatudatos szemlélettel hoznak létre közparkot akadálymentes, befogadó játszótérrel az V. kerületi Hild téren - közölte Belváros-Lipótváros önkormányzata.

A közlemény szerint minden korosztályt kiszolgáló közösségi teret hoznak létre a téren, amely akadálymentes, és a megváltozott képességű gyermekek igényeinek is megfelel. A kialakítás során érvényesülő zöld szemlélet jegyében olyan különleges megoldásokat alkalmaznak, mint a zöldtető, a függőleges zöldfelületek és a zöld buszmegálló, valamint a víztakarékos megoldásokra is nagy figyelmet fordítanak - írták.

A beruházást a kerület önként vállalt feladatként, saját anyagi forrásából valósítja meg. Közölték, jelenleg azon dolgoznak, hogy pelenkázóval felszerelt nyilvános illemhellyel, gyerekbarát ivókúttal, párásító berendezéssel, pingpongasztallal, új padokkal, közösségi könyvtárral, kerékpártámaszokkal, hulladékgyűjtőkkel, megújított zöldfelülettel és közvilágítással, zárható kapukkal és 0-24 órás élő erős és térfigyelőkamera-rendszeres őrzéssel adhassák át majd ősszel a teret.

A téren tizenhárom fát telepítenek, ebből négy 20-25 éves, 15-20 méter magas. A parkban a zöldfelület aránya 24 százalékról 37 százalékra - 851 négyzetméterre - nő. A Hild téri játszótéren Dániel András Kuflik mesesorozatának hőseivel találkozhatnak majd a gyerekek ősztől - olvasható a kommünikében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: PestBuda

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.